Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Pulykacomb édesburgonyával.

2016. április 28. - Takács Gyuláné Erzsike

Pulykacomb édesburgonyával.

Jól harmonizáló ízvilágú ételpárosítás, eddig édesburgonyát még nem készítettem, de különleges köret. Csirkéből is készíthetjük.

pulyka_edesburgonyaval.JPG

Hozzávalók: 4 adag

90 dkg pulykacomb vagy mellfilé,

só, bors izlés szerint

3-4 dl kókusztej,

1 fej vöröshagyma,

3 gerezd fokhagyma,

1 cm-es gyömbér reszelve,

1 mokkáskanál bazsalikom,

3 evőkanál olaj a sütéshez

 

A körethez:

1 db édesburgonya  (kb. 60-70 dkg)

2 közepes db lilahagyma

1 alma,

3 ek olivaolaj,

2 gerezd  fokhagyma vagy fokhagymapor,

só, bors, ízlés szerint

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk és a kókusztejben pácoljuk legalább 2 órát.

Az olajban az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, és a kókusztejből kivett húsokat fehéredésig sütjük. (A kókusztej rátapadt a húsra, azzal együtt sütöttem.)

Amikor minden szelet kész, rátesszük a gyömbért, fokhagymát és a bazsalikomot. A húst fedő alatt sütjük, majd fordítás után a lángot később mérsékeljük, hogy jól megpuhuljon. A kókusztej és a fűszerek remek ízt adnak a húsnak.

Csirkecombból is kiválóan elkészíthető.

A körethez a meghámozott burgonyát hosszúkás szeletekre vágjuk, a lilahagymát félbe, majd csikokra vágjuk, az almát kockázzuk, az egészet picit sózzuk, fokhagymaporral megszórjuk. Jól összekeverjük.

Azután egy kiolajozott tepsibe borítjuk, 200 fokra előmelegített sütőben alufólia alatt kb. 30 percig sütjük, ez sütőfüggő, én félidőben átforgattam.

Különlegesen finom köret. Kicsit drága, de érdemes kipróbálni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr288670446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása