Bátor nyúl konyhája

Burgonyaköpenyes zsályás csirke

2015. június 13. - Takács Gyuláné Erzsike

Burgonyaköpenyes zsályás csirke (Ünnepi étel)

zsalyas_csirke.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

50 dkg csirkemell filé,

20 dkg gomba (lehet konzerv is)

10 dkg kolozsvári szalonna,

fél piros és fél zöld kaliforniai paprika,

1 fej vöröshagyma,

2 gerezd fokhagyma,

4 zsályalevél apróra vágva, (ha valaki nem szereti, csak petrezselyemmel is készítheti)

fél csokor petrezselyem,

só, bors

3 evőkanál olaj

2 dl tejszín,

2 evőkanál keményítő vagy liszt

A burgonyaköpenyhez:

8o dkg burgonya,

10 dkg reszelt sajt

só,

fél mokkáskanál őrölt fehér bors

fél mokkáskanál őrölt szerecsendió

Az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott szalonnát, rátesszük a kis kockákra vágott csirkemellet, fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a felkockázott hagymát és fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Ha a leve kevés lenne, 1 dl vízzel pótoljuk.

30 perc után tesszük bele a gombát, a paprikát, és készre sütjük. Ekkor adjuk hozzá az apróra vágott zöld leveleket, amivel még 5 percig pároljuk. A tejszínt elkeverjük a keményítővel, hozzáadunk 2 evőkanállal a hús levéből, majd összekeverve pár perc múlva kész a ragunk.

A burgonyát tisztítás után kockára vágva enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, még melegen áttörjük. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, fűszerezzük, majd egyenként elkeverjük a tojásokkal.

A csirkét tűzálló tálba tesszük, a tetejére olajba mártott evőkanállal rásimítjuk a burgonyát úgy, hogy mindenütt befedje a ragut. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje szépen megpirul. (Kb. 40 perc.)

Ez most dupla mennyiségből készült, mutatós és finom étel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr527538836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.