Bátor nyúl konyhája

Cukkini fokhagymás-tejfölös bundában

2015. július 24. - Takács Gyuláné Erzsike

Cukkini fokhagymás-tejfölös bundában

cukkini_fokhagymas-tejfolos_bundaban.JPG

Hozzávalók 2-3 főre:

1 közepes cukkini 40 dkg,

só,

4 evőkanál rétesliszt a forgatáshoz,

3 dl olaj a sütéshez.

Bundához:

1 nagyobb vagy 2 kisebb tojás,

1 mokkáskanál só,

1 késhegynyi őrölt bors,

3 gerezd reszelt fokhagyma,

3 evőkanál tejföl,

4 evőkanál liszt.

 

A cukkinit megmossuk, kb. 0,5 cm vastag karikákra vágjuk, a zsenge cukkinit nem hámozzuk, mert abban van a vitamin.

Meghintjük sóval és hagyjuk pihenni kb. 30 percet, hogy levet eresszen.

Majd bő olajat forrósítunk.

Egy tálkába szórjuk a forgatáshoz a 4 evőkanál lisztet.

Egy másik tálba ütjük a tojást, ízesítjük sóval, borssal, fokhagymakrémmel, majd a tejföllel jól elkeverjük.

Fokozatosan adagoljuk hozzá a lisztet és csomómentes masszává kavarjuk.

Ha forró az olaj, a levet leöntjük a cukkiniról, először a lisztbe forgatjuk meg, majd a masszában.

Az egész lisztezett cukkinit belerakhatjuk a masszába, így a felületét folyamatosan forgathatjuk.

Kicsit lecsepegtetjük, majd a forró olajba engedjük, ahol közepes lángon szép barnára sütjük.

Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.

Nagyon jó hozzá a 2 dl tejfölből fél csokor kaporral kikevert mártás.

A 2-3 főt azért jeleztem, mert akár 10 karikát is befalatozhat valaki egyszerre, annyira könnyű.

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr27651742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.