Bátor nyúl konyhája

Csirkemájas puffancs

2015. október 09. - Takács Gyuláné Erzsike

Csirkemájas puffancs.

Szervezetünknek a májban található vasra is szüksége van, ez az egyszerűen elkészíthető étel ílyen formában a gyerekek kedvence is lesz. Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk.

csirkemajas_puffancs.JPG

Hozzávalók: 2 személyre

20 dkg csirkemáj,

2 zsemle vagy 2 szelet kenyér,

1 közepes burgonya (20 dkg),

só, bors, majoránna,

petrezselyem zöldje,

csipetnyi őrölt gyömbér (segíti az emésztést),

1 tojás,

2-3 evőkanál olaj a sütéshez

A csirkemájat a hártyáktól megtisztítjuk és apróra vágjuk vagy elkaparjuk. (Én így tettem.)

Hozzáadjuk az áztatott és kicsavart zsemlét, vagy kenyeret, a reszelt burgonyát, a fűszereket és a tojást.  Jól összekeverjük, ha lágy lenne, tehetünk bele egy evőkanál zsemlemorzsát.

Ha nem diétásan készítjük, reszelhetünk bele negyed vöröshagymát és 1-2 gerezd fokhagymát is.

Teflonserpenyőben felhevítjük az olajat.  Az olajba mártott evőkanállal kis halmokat veszünk, amit kissé ellapítunk. Mindkét oldalán szép barnára átsütjük, papírtörlőre szedjük.

Feltétnek, de önmagában is kiváló. Pulyka vagy sertésmájból is készíthetjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr947952164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.