Bátor nyúl konyhája

Búbos hús brokkoli és burgonyatoronnyal.

2016. november 04. - Takács Gyuláné Erzsike

Búbos hús brokkoli és burgonyatoronnyal.

Fogyasszunk minél több és színesebb zöldséget.

bubos_hus.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg sertéskaraj csont nélkül, vagy 8 szelet comb

só, bors,

2 evőkanál zsír vagy olaj.

1 kg karfiol.

A besamelhez:

5 dkg vaj,

3 evőkanál liszt,

5 dl tej,

csipetnyi szerecsendió,

1 tojás,

2 dl tejföl,

5 dkg reszelt sajt.

 

A karajt vékonyra szeleteljük, (a combot kiveregetjük), sóval, borssal fűszerezzük, majd forró zsírban vagy olajban mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Az egyik oldalát fedő alatt sütjük, majd fordítás után fedő nélkül és a lángot kissé mérsékelve folytatjuk a sütést.

Amikor minden szelet kisült, közepes méretű tepsibe rakjuk, a sütéskor keletkezett szaftot is aláöntjük.

A karfiolt rózsáira szedjük és lobogó, sós vízben megfőzzük. (Késhegynyi szódabikarbónát teszek a vízbe, attól marad szép fehér a karfiol színe, egy szeletke kenyér a tetején pedig segít csökkenteni a karfiol erős illatát a konyhában.)

A besamelhez a vajat felolvasztjuk, ha forró, hozzáadjuk a lisztet, 2-3 percig keverjük.

A tűzről levéve fokozatosan kavargatva adjuk hozzá a meleg tejet, így lesz csomómentes.

Visszatesszük a tűzre és állandó keverés mellett besűrítjük a mártást. Sót, borsot és fél mokkáskanálnyi szerecsendiót adunk hozzá. Hagyjuk kihűlni, de közben is keverjük meg, így nem lesz bőrös a teteje. Végül 1 egész tojással, 2 dl tejföllel jól kikeverjük.

A karfiolrózsákat a húsra rakjuk, majd a besamellel bevonjuk. Tetejére sajtot reszelünk és fóliával letakarva, 200 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütjük, majd fólia nélkül a sajt pirulásáig sütjük tovább.

Tipp: először a karfiolt főzzük meg, amíg kihűl, a hús is elkészül.

 

A körethez:

1 kg burgonya, 30 dkg brokkoli, 5 dkg vaj, 1 dl tej, só.

A burgonyát meghámozva, kockára vágva sós vízben megfőzzük, majd pürésítjük.

A brokkolirózsákat megpároljuk és áttörve adjuk a burgonyapüré harmadához, ebbe ízlés szerint csipet fehér borsot és szerecsendiót is tehetünk.

Tipp: a brokkoli szárat ne dobjuk el, hanem pároljuk meg és a burgonya főzőlevével készítsünk belőle krémlevest.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr8911929209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.