Bátor nyúl konyhája

Marhapörkölt medvetalp galuskával.

2017. március 14. - Takács Gyuláné Erzsike

Marhapörkölt „medvetalp” galuskával. (Még két recept ráadásként)

Szép hazánk egyes tájain a galuskákat nem aprózzák, nokedliszaggatóról rakják a vízbe, hanem deszkáról késsel darabolják a forró vízbe. Ezt a változatot készítettem el most először, mire a férjem megjegyezte, ezek olyan óriások, mint a medvetelp. Nem is gondolta, hogy ezzel egy újabb recept ötletét adta. Mivel a medvehagymát nagyon szeretjük, frissen, illetve a fagyasztóba is elrakom, így bármikor elővehetem.

marhaporkolt_medvetalp_galuskaval1.JPG

Hozzávalók a pörkölthöz:

1 kg marhalábszár, vagy comb,

1 dl olaj,

2 fej vöröshagyma,

1 tv paprika,

1 paradicsom,

1 evőkanál pirospaprika,

só, őrölt bors,

1 marhahúsleves kocka,

1 teáskanál vadak fűszerkeverék (azért jó, mert borókabogyót is tartalmaz, ami különleges ízt ad, de nem tartunk otthon, mint alapfűszert).

A marhahúsról az inakat, hártyákat eltávolítjuk, a húst felkockázzuk. (A zsíros részt egyben belerakhatjuk a pörköltbe, mert jó ízt ad, a végén eltávolítjuk.)

Egy lábasba öntjük az olajat, felforrósítjuk, a vöröshagymát apróra vágjuk, így tesszük az olajba.  Egy teáskanál sót szórunk rá, ezzel a hagyma hamarabb puhul. Öt perc után rászórjuk a pirospaprikát, átkeverjük, majd azonnal 2 dl hideg vizet öntünk rá. (A főzős műsorokban mindig csak azt mondják, vizet öntünk rá, de a hideg víz puhítja csak szét a hagymát.)

Rátesszük a húst, az apróra vágott paprikát, paradicsomot és hagyjuk, hogy a hús kifehéredjen és levet eresszen.

A sót csak a sülés felénél tesszük bele, amennyi szükséges.

Az elkészítési idő kb. 2 óra, mivel az első forrás után a tüzet kicsit mérsékeljük, így lesz omlós és puha a hús.

Az elpárolgott levet pótoljuk 1 marhahúsleves kockából készült alaplével.

Tipp: a megmaradt pörkölt a gulyásleves alapja lesz, azt is hamarosan leírom.

 A galuskához:

30 dkg finomliszt,

20 dkg búzadara,

2 tojás,

1 mokkáskanál só,

3-4 dl víz.

A lisztet, búzadarát, sót és tojást összekeverjük és folyamatosan annyi hideg vizet adunk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. A tésztát közvetlenül a főzővíz forrása előtt keverjük csak össze. A főzővízbe mindig tegyünk 1 evőkanál olajat, 1 teáskanál sót.

Vágódeszkáról vízbe mártott késsel szaggatunk, ekkor nagyobb galuskáink lesznek, nokedliszaggatóval apróbb galuskákat készítünk.

Medvehagymás galuska két módon.

medvehagymas_galuska.JPG

Nagyon várom a medvehagyma megjelenését a piacon, de addig is teszek el a fagyasztó jégkockatartó rekeszébe, hogy bármikor elővehessem. Most remek megoldás volt az óriás, „medvetalp” galuskához. Maradék galuska/nokedli felhasználásához is jó ötlet.

A galuskához:

30 dkg finomliszt,

20 dkg búzadara,

2 tojás,

1 mokkáskanál só,

3-4 dl víz.

 

A lisztet, búzadarát, sót és tojást összekeverjük és folyamatosan annyi hideg vizet adunk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. A tésztát közvetlenül a főzővíz forrása előtt keverjük csak össze. A főzővízbe mindig tegyünk 1 evőkanál olajat, 1 teáskanál sót.

Ha vágódeszkáról vízbe mártott késsel szaggatunk, akkor nagyobb galuskáink lesznek, nokedliszaggatóval viszont apróbb galuskákat készíthetünk.

Az apróra vágott medvehagymát 2 evőkanálnyi vajon/olajon 3 perc alatt átforgatjuk, rátesszük a galuskákat és átforrósítjuk.

Tálalhatjuk júhturóval, reszelt füstölt sajttal, főtt tojással, paradicsommal.

Önálló ételként ebédre, vacsorára is kitűnő.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr7712338411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jutiput 2017.03.16. 18:40:42

Egy pörköltöt olajjal főzni? Amúgy az 1 kg hús nem olyan sok, hogy a maradékból még gulyás leves is lesz. A galuska alapanyag viszont nekem soknak tűnik ennyi húshoz.

élhetetlen 2017.03.16. 19:31:33

Csak két dolog. A főzővízbe nem kell olaj, azt csak kiöntöd, köze nem lesz a nokedlihez. Ha kiszedted, akkor jöhet, és keverd össze, hogy ne tapadjanak egymáshoz. A másik, hogy a vágódeszkáról szaggatott nokedli csak akkor lesz nagyobb, ha nagyobbra szaggatod. (A másik fele igaz, szaggatóval nem tudsz nagy nokedlit készíteni). És, ha már nokedli, csak egy régi családi kaja, „piros nokedli” néven futott. Disztelt apróra vágott hagyma (mint egy pörkölt alá), piros paprika, és erre kiszedni a nokedlit. Mondjuk, fejes salátával. Sokkal ízletesebb, mint a tojásos.

Takács Gyuláné Erzsike 2017.03.17. 13:40:35

@élhetetlen: Kedves élhetetlen !( bár ezt korábbi hozzászólásod után már módosítottam) Köszönöm a tippedet, a piros nokedlt bizosan ki fogom próbálni!!! A vízbe azért teszek olajat, mert így nem tapad össze semmilyen tészta. Tudod, a megszokás, biztos, ami biztos. Minden jót és köszönöm, hogy ránézel a blogomra.

Takács Gyuláné Erzsike 2017.03.17. 13:46:21

@Jutiput: Kedves Jutiput! Köszönöm a kommentet, de mindenkinél a család egészségéhez alkalmazkodva kell érteni a zsírt vagy olajat. Egyébként ha 3 személyre készíted a pörköltet, biztosan marad belőle. A galuska viszont most előre tervezetten készült a másik recepthez is, ha végigolvastad. Minden jót és máskor is várom a hozzászólásodat.