Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Avokádós paradicsomsaláta.

2023. augusztus 16. - Takács Gyuláné Erzsike

Könnyen elkészíthető, igazi finom saláta. Önállóan is pompás, gazdagíthatjuk még sonkával, sajttal, főtt tojással, de húsok mellé is kinálhatjuk.

avokados_paradicsomsalata.JPG

Hozzávalók 3 személyre:

3 nagyobb szem paradicsom,

1 közepes fej salotta vagy lilahagyma,

1 érett avokádó,

só, frissen őrölt bors,

bazsalikoom,

1 evőkanál balzsamecet,

1 evőkanál citromlé

kevés olivaolaj.


A paradicsomokat félbevágjuk, majd kb. fél centiméteresre szeleteljük.

A salotta vagy lilahagymát felkarikázzuk, enyhén megsózzuk és kicsit állni hagyjuk.

Az avokádót kettévágjuk, a magját kivesszük, citromlével meglocsoljuk és vékony szeletekre vágjuk.

A tálon először a paradicsomszeleteket helyezzük el, bazsalikommal megszórjuk, erre kerül a lilahagyma. Meglocsoljuk az olivaolajjal, balzsamecettel, majd őrölt borsot teszünk rá.

Az avokádó és paradicsomszeleteket felváltva lerakjuk, közé kerül a hagyma.

Gazdagíthatjuk sonkával, főtt tojáskarikákkal, ezzel már tartalmas, de mégis könnyű ebéd vagy vacsora.

Sztrapacska juhtúrós és káposztás változatban.

Két módon készítettem, így mindenki kedvére falatozhat ebből a laktató ételből. Télen-nyáron, azaz bármikor kapható hozzávaló a boltokban.

sztrapacska_ket_valtozatban.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg burgonya, (tisztítva mérve)

1 tojás,

25 dkg liszt,

fél teáskanál só

2-3 evőkanál víz,.

15 dkg juhtúró,

15 dkg tejföl,

10 dkg kolozsvári szalonna,

30 dkg savanyú káposzta,

2 evőkanál zsír.

Elkészítés:

Felteszünk egy nagy fazékban 3 liter vizet forrni.

A szalonnát apró kockákra vágjuk, és a zsíron ropogósra pirítjuk.

Ebből 2 evőkanálnyi zsírt egy kisebb lábasba kiveszünk, ezen pároljuk meg a 2-3 cm darabokra vágott savanyú káposztát. Mire a sztrapacska elkészül, ez is kész.

A krumplit meghámozzuk, majd kis lyukú reszelőn lereszeljük. A cél, hogy teljesen sima, pépes legyen a nyers krumpli. A levét leöntjük, hozzáadjuk a tojást, sót, kevés vizet és 25 dekagramm lisztet.

A nokedlinél keményebb állagú tésztát kell kapnunk. 

A tésztát nokedliszaggató segítségével sós, forrásban lévő vízbe szaggatjuk, közben időnként megkeverjük. Körülbelül 6-8 percig főzzük. Ez az adag két főzésre lett kész.

Ha kész, szűrőkanállal kiszedjük, lerázzuk a vizet (nem öblítjük le) és a szalonnás lábasba rakjuk.

Még melegen rárakjuk a juhtúrót és a tejfölt, vagy másik változatban a párolt káposztát.

Nagyon laktató étel. Jó étvágyat kívánok hozzá!

Fokhagymás sertéssült.

Egy szép darab sertéssült pompás ebéd akár hidegen salátával , akár bármilyen körettel. Most nyári fejtettbab salátával tálaltam, remek párosítás volt.

fokhagymas_sertessult.JPG

Hozzávalók 4 személy részére:

90 dkg sertéscomb vagy lapocka egyben,

3 evőkanál zsír,

só, bors,

6 gerezd fokhagyma,

2 fej vöröshagyma,

sertéssült vagy magyaros fűszerkeverék.


A sertéscombot vagy lapockát a fűszerkeverékkel megkenjük. A forró zsírban elkezdjük pirítani minden oldalát. A húst gyakran forgatjuk, hogy mindenütt szépen süljön.

A félbevágott fokhagymákat és a negyedelt vöröshagymát beletesszük. ha szükséges, kevés forró vizet öntünk alá.

Egy óra múlva kivesszük a húst, hagyjuk hűlni, majd szépen felszeleteljük.

A szeletelt húst még 10-15 percre tegyük vissza a szaftba, ízesebb lesz..

Hidegen is remek, hisz ilyenkor rengeteg friss zöldséggel fogyaszthatjuk.

Tipp: szeretek nagyobb adag húst venni, ez is 1,3 kg volt, az apró húsból leves vagy ragu készül.


Brassói aprópecsenye, ahogy én készítem.

brassoi_apropecsenye_ahogy_en_keszitem.JPGLajos Mari eredeti receptje alapján készítem, köszönet érte.(99 recept 33 ételfotóval) A változás annyi, hogy férjem főtt burgonyával jobban szereti, mert az felveszi a finom szaftot. Igaza van, próbáljátok ki.

Hozzávalók 3 személyre:

60 dkg sertés szűz (vagy rövidkaraj) kockákra vágva,

10 dkg kolozsvári szalonna

2 evőkanál olaj

1 nagy fej vöröshagyma

3 + 3 gerezd fokhagyma

1 mokkáskanál őrölt bors

1 mokkáskanál majoránna

fél evőkanál só

1 teáskanál pirospaprika

1 leveskocka

 

1 kg krumpli.

 

A húst 2-3 centis darabokra szeleteljük, a szalonnát apróra felkockázzuk, a hagymát, fokhagymát megtisztítjuk és karikákra vágjuk.

A 2 evőkanál olajon a szalonnát megpirítjuk, (jól kisütjük) hozzáadjuk a hagymát, legalább 5 percig együtt dinszteljük. Rátesszük a húst, az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket.

Amikor a hús kifehéredett, hozzáadjuk a sót, pirospaprikát, leveskockát és 2 deciliter forró vízzel felengedjük.

A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk és kevés sóval ízesített vízben megfőzzük.

 

Időnként a húst megkeverve, közepes lángon legalább egy és negyed órát pároljuk. Ha a levét elfőné, kevés forró vízzel pótoljuk (a krumpli főzővize tökéletes, mert keményítőt is tartalmaz.).

A főzés vége előtt 10 perccel tegyünk hozzá még 3 gerezd fokhagymát, így lesz teljes az íz.

Mire a hús megpuhul, a krumpli is elkészül.

Jégsaláta, fejes saláta, uborka illik hozzá.

 

 

Avokádós paradicsomos hússaláta.

Pompás, finom saláta, ami gyorsan elkészül. Könnyű ebéd vagy vacsora, a hozzávalókat kedvünk szerint változtathatjuk.

avokados_paradicsomos_hussalata.JPG

HOZZÁVALÓK: 2-3 személyre

30 dkg főtt vagy sült hús,

1 közepes paradicsom,

1 szál újhagyma,

1 dl majonéz

2 dl tejföl,

1 teáskanál torma,

csipetnyi só,

1 avokádó,

fél citrom,

frissen őrölt tarka bors.

 

Bőven maradt főtt hús a csirkehúslevesből, így jött az ötlet ehhez a remek salátához.

A majonézt összekeverem a tejföllel, porcukorral, csipet sóval.

Beleteszem az apróra vágott főtt húst, a paradicsomkockákat.

Az avokádót kettévágom, héjából kiveszem, citromlével meglocsolom, hogy ne barnuljon meg.

4 szeletet félrerakok a díszítéshez, a többit felaprítom és a keverékbe rakom. Az újhagymát felkarikázom, egynek a középső részét félreteszem a díszítéshez.

 

Középre kerül az újhagyma szár, köré az avokádó, paradicsom, újhagyma, majd az egészet frissen őrölt tarka borssal megszórom.

 

Bármilyen hidegtál részeként adhatjuk, de önállóan is kiváló.

Omlós csirkefalatkák basmati rizzsel.

Omlós csirkefalatkák basmati rizzsel, finom szósszal.

Omlós csirkefalatok basmati rizzsel, finom szósszal, könnyen, otthon is elkészíthető étel, miért mennénk ezért étterembe. A gyerekek is imádni fogják.

csirkemell_falatkak_20230723.JPG
Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg csirkemell filé,
3 tojásfehérje,

1 teáskanál sütőpor,
só,
őrölt bors,
5 evőkanál étkezési keményítő,

2 evőkanál kukoricaliszt (jobban rátapad a húsra a massza) vagy rétesliszt.

Fél liter olaj a sütéshez.

Elkészítés:
A csirkemellet vékony
csíkokra, darabokra szeleteljük, sózzuk, tarka borssal megszórjuk.

A 3 tojásfehérjét abba a tálba tesszük, amiben majd a húsokat megforgatjuk, A tojásfehérjéket villával habosra verjük, kézi habverővel keverve adjuk hozzá a sütőport, keményítőt, picit még sózzuk, borsozzuk. Hűtőbe tesszük fél órára.

A húsfalatokat előbb kukoricalisztben vagy lisztben, majd ebben a masszában alaposan megforgatjuk, és forróra hevített olajban, ügyelve, hogy ne érjenek össze, közepes lángon aranybarnára sütjük. A kész falatokat papírtörlőre szedjük.

A körethez:

1 bögre (2,5 dl) rizs főzve vagy párolva,

só vagy ételízesítő,

1 evőkanál zsír vagy olaj

 

(Tipp: én így készítem a köretet: a rizst 1 evőkanál olajon megpirítom (2 perc), majd felöntöm két bögre forró vízzel, sózom vagy ételízesítőt adok hozzá, 10 perc alatt a rizs a levét majdnem beissza, ekkor a gázt elzárom, és a lábasra teszek 2 törülközőt, így áll még 45 percig.) Lehet bele petrezselyemzöldet tenni.

 

A mártáshoz:
2 dl ketchup,
0,5 dl balzsamecet,
1 evőkanál méz,
2 evőkanál szójaszósz,
fél mokkáskanál őrölt, vagy fél mokkáskanál friss reszelt gyömbér.

A szószhoz az összes hozzávalót egy tálban összekeverjük. Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. Tálkában, vagy közvetlenül a tányéron adjuk a csirke mellé.

Tzatziki saláta csirkemellfiléhez.

Tzatziki saláta csirkemellfiléhez.

Nyári nagy kedvenc a hideg tzatziki saláta, könnyen elkészíthető. Remek párosítás sültekhez.

csirkemell_grillezve_tzatziki_salataval.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

70 dkg csirkemellfilé

1 teáskanál gyros fűszerkeverék

1 dl olaj

 

A salátához:

1 kígyóuborka reszelve,

1 pohár görög joghurt,

1 csipet őrölt fehérbors, só,

1-2 gerezd fokhagyma vagy 1 csipet fokhagyma granulátum.

 

2 evőkanál olaj a hús sütéséhez

 

A csirkemellet szeletekre vágjuk, a fűszerkeverékkel megszórjuk, és az olajjal meglocsoljuk. Jól átkeverjük és fél órát állni hagyjuk.

 

Ezalatt a salátához az uborkát megmossuk, két végét levágjuk és az almareszelőn lereszeljük. Az uborka levét leöntjük. A joghurtot, borsot, sót és a zúzott fokhagymát összekeverjük, hozzáadjuk az uborkát, átforgatjuk és hűtőbe tesszük a hús elkészültéig.

 

A serpenyőben megforrósítjuk az olajat, és a csirkemell szeleteket kis adagokban, elterítve, szép pirosra sütjük legalább 5 percig, majd megfordítjuk és így pirítjuk tovább.

Ez az adag 20 cm-es serpenyőben 3-4 sütésre lesz kész. A kiszedett húst melegen tartjuk.

 

Gyorsan elkészül és nagyon finom, könnyű ebéd vagy vacsora.

Török vöröslencse leves.

Ez a leves a „különlegesen finom” jelzőt kapta. Elkészítése könnyű, próbáljátok ki Ti is, a végeredmény mindenkit meggyőz majd. Szerintem a gyerekek is kedvelni fogják.

torok_voros_lencse_leves_20230704.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

15 dkg vörös lencse,

2 db sárgarépa,

2 szál angol zeller

1 fej vöröshagyma,

2 gerezd fokhagyma,

1 nagyobb paradicsom,

1,5 liter zöldség alaplé,

ízlés szerint só, bors, 1 teáskanál füstölt ízű pirospaprika,

ízlés szerint oregánó és kömény,

1 evőkanál citromlé,

friss petrezselyemzöld,

2 evőkanál olaj.

A hagymát, fokhagymát, szárzellert és sárgarépát tisztítás után kockákra vágjuk.

A zöldségeket egy edényben az olajon megpirítjuk, én ekkor sózom.

A paradicsomot felkockázzuk, a vörös lencsét hideg vízzel átöblítjük. (A vörös lencse nagy előnye, hogy előáztatni nem kell.)

A zöldségekhez rakva, a felforralt alaplével felöntjü, fűszerezzük, és 30 percig főzzük.

Az oregánót, színes borsot és a köményt teatojásba tettem, lestyánlevelet is adtam hozzá.

Mikor elkészült, botmixerrel pürésítjük, citromlével ízesítjük.

Tálaláskor petrezselyemzölddel meghintjük, leves gyöngyöt is adhatunk hozzá.

Az eredeti recept ír egy evőkanál görög joghurtot a tetejére, de azt nem mindenki fogyaszthatja, így ez a változat a nyerő.

Jó étvágyat kívánok!

Zöldséges kockák.

Szines, könnyű, csupa zöldség köret vagy főétel.

zoldseges_kockak.JPG
Hozzávalók:

50 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, fehérrépa, karalábé) vagy kész zöldségkeverék

1 közepes fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

15 dkg gomba

2 zsemle

2 tojás

fél csokor petrezselyem

só, bors, majoranna, pici oregánó

2 evőkanál olaj vagy zsír.


A vegyes zöldséget kevés hús alaplével vagy vízzel, (amibe ételízesítőt tettem) megpárolom.

A levét leöntöm. A zsemlét tejbe áztatom, majd kinyomkodom.

A hagymát apróra kockázom és a felforrósított zsiradékon megdinsztelem (kb. 5 perc).

A gombát megtisztítom, apróra szeletelem és a hagymához adom, fedő nélkül párolom, míg a levét elfövi. Ráteszem a zúzott fokhagymát, sót, borsot.

Egy tálban összekeverem a zöldséget, a tojásokat, zsemléket, gombát, fűszereket, majd egy kiolajozott vagy vajazott tepsibe elterítem.

180 fokra előmelegített sütőben 45-50 percig sütöm, míg a teteje kicsit pirulni kezd.

Könnyű és színes köret, vagy egyszerű főételnek is kiváló.

 

Angol hagymaleves zsályával és sajtos kenyérszeletekkel.

Angol hagymaleves zsályával és sajtos kenyérszeletekkel.

Remélem, tetszik ez az új leves. Az ötletet Jamie Oliver adta, mert olyan hihetetlen szeretettel tud írni egy egyszerű levesről. Igaza van, a végeredmény nagyon finom lett. Fontos, hogy minél többféle hagyma legyen benne és türelem kell az elkészítéséhez.

angol_hagymaleves_zsalyaval.JPG

Hozzávalók 4-5 személyre:

2 nagy fej vöröshagyma,

2 nagy fej lilahagyma,

1 szál póréhagyma ,

2-3 szál újhagyma,

3 gerezd fokhagyma,

1,2 liter alaplé leveskockából,

1 evőkanál vaj,

2 evőkanál olivaolaj,

zsályalevél 5-6 db vagy szárított 1 teáskanálnyi,

só, bors, 1 csipet szerecsendió,

6 szelet toast kenyér,

6 szelet cheddar sajt (most chester sajtot kaptam),

Worcester szósz.

A vaj és olaj keverékén a zsályát és az apróra vágott fokhagymát elkezdjük dinsztelni, majd amikor érezzük az illatát, hozzáadjuk a sok-sok szeletelt hagymát.

Sózzuk, borsozzuk és lassú tűzön pároljuk félig lefedve, időnként megkevergetjük, csak nagyon lassan párolódjon. Vigyázzunk, nem szabad lekapnia.

25 perc után öntsük rá az alaplét, ezzel forraljuk még 10-15 percig.

Közben pirítsuk meg a kenyérszeletek mindkét oldalát, tegyük rá a sajtszeleteket, azzal pirítsuk készre. A kimert forró levesre rakjuk a kenyérszeleteket, egy kicsit belenyomva.

A tetejére öntsünk pár csepp worcester szószt, igazán finom ételünk lesz.

Jó étvágyat kívánok!

 

Ljutenica, csodás bolgár finomság.

Igazán jó szívvel ajánlom ezt a csupa zöldség receptet. Most minden frissen kapható hozzá.

ljutenica.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

1 padlizsán,

2 nagy kaliforniai, vagy 4 kápia paprika (45 dkg volt),

2 gerezd fokhagyma,

3 paradicsom,

ízlés szerint só, őrölt bors,

1 teáskanál cukor,

1 teáskanál mézes almaecet,

1 csokor zöldpetrezselyem,

2 evőkanál olivaolaj.

 

A paprikákat és a padlizsánt 200 fokos sütőben megsütjük 40 perc alatt. Félidőben forgassuk meg.

A paprikákat tegyük egy tálba, alufóliával körben takarjuk be, így dunsztoljuk, míg kihűl. Ekkor a héját könnyen lehúzhatjuk, majd a csumát kivesszük és apróra vágjuk.

 

A padlizsán héját lehúzzuk és apróra daraboljuk.

A paradicsomok közepén kereszt alakú vágást ejtünk, 4 percig forró vízben hagyjuk, majd azonnal hideg vízbe rakjuk. Héjukat lehúzzuk, felkockázzuk.

 

A fokhagymát finomra vágjuk, az olajban átpirítjuk, a paradicsommal lekvár sűrűségüre főzzük.

 

Ekkor adjuk hozzá a padlizsánt, paprikát, apróra vágott zöldpetrezselymet, majd fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, ízesítjük ecettel és cukorral..

(A javasolt erős paprika helyett kevés chiliport tegyünk bele.)

 

Ha kihűlt, pirítós kenyérre kenve, vagy sültek mellé tálaljuk.

 

Sertésszelet sörös mustáros mártásban.

Sertésszelet sörös mustáros mártásban.

Könnyen elkészíthető különlegesen finom ételt ajánlok. Szívesen osztom meg a receptet, mert sertéskarajból, csirkemellből is készülhet.

sertesszelet_soros_mustaros_martasban.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

80-90 dkg sertéscomb, vagy karajfilé (8-9 szelet),

A páchoz:

3 evőkanál olaj,

1 evőkanál mustár (nem magos),

2 nagy fej vöröshagyma,

só, őrölt bors, gyömbér,

3 dl sör.

1 mokkáskanál őrölt kömény (el is hagyható).

 

A sertéscombot vagy karajfilét vastagabb szeletekre vágjuk.

Egy tálban az olajat, a mustárt, fűszereket, a félbevágott és szeletelt hagymát elkeverjük, ráöntjük a sört és alaposan átforgatjuk.

A hússzeleteket belehelyezzük úgy, hogy mindenütt érje a pác. Folpackkal letakarva hűtőbe rakjuk egy napra.

Másnap sütőedénybe szedjük a húst, ráöntjük a pácot és a hagymaszeletekkel befedve, közepes lángon másfél óráig pároljuk. Az őrölt köményt a sütés végén tegyük az ételbe.

Az edényt inkább csak rázogassuk, ne törjük kavarással a húst.

Ha a levét elfőné, kevés forró vízzel pótoljuk. Nekem nem volt szükség folyadékpótlásra.

Végül a hússzeleteket kivéve a mártást átturmixoljuk.

 

Omlós, szaftos, nagyon finom ételt kaptunk.

 

Karfiolleves bátor nyúl módra.

Karfiolleves bátor nyúl konyhájából.

Könnyű leves, finom hozzávalókkal. A füstölt hús és a csirkecomb különlegesen finom ízt ad ételünknek.

karfiolleves_bator_nyul_modra.JPG

Hozzávalók:

50 dkg karfiol (tisztán mérve)

4 vékony szelet füstölt karaj,

2 csirke alsócomb,

2 gerezd fokhagyma,

negyed zöldpaprika,

2 centis gyömbér darab, (tisztítva, egyben) 10 szem egész borssal teatojásba rakjuk,

5 dkg vaj, vagy 2 evőkanál olaj, vagy zsír, ízlés szerint

só, negyed teáskanál kurkuma,

1 húsleveskocka.

csomagba kötött zeller és lestyán levél.

Fél csokor petrezselyem

 

Tisztítás után a karfiolt rózsáira szedjük.

A füstölt húst kockázzuk, a felforrósított vajon átforgatjuk (2-3 perc), hozzáadjuk a csirkecombot, az apró kockára vágott hagymát, fokhagymát, paprikát, együtt pirítjuk tovább még 5-6 percig.

1,5 liter hideg vízzel felöntjük, 1 húsleveskockát adunk hozzá, felforraljuk, ízlés szerint sózzuk, a karfiolt hozzáadva közepes tűzön főzzük 50 percig.

Csomagba kötött zeller és lestyán levél került még bele, ami jól kiegészíti az ízeket. A kurkumát a végén adjuk hozzá, az apróra vágott zöldpetrezselyemmel.

 

(A gyömbér nagyon egészséges, mindenkinek ajánlom, a főzés végén vegyük ki a levesből.)

 

Kiskocka tésztát főztem ki levesbetétként.

Töltött új édeskáposzta, paradicsomosan.

Töltött új édes káposzta paradicsomosan.

Megjelent a boltokban az új édes káposzta, kiváló ehhez az ételhez. Paradicsomosan készítettem. Bátran próbálják ki.

toltott_uj_edeskaposzta_20230528.JPG

Hozzávalók:

1 kg édes fehér káposzta,

50 dkg darált hús (sertés vagy szárnyas), most sertés-marha vegyesen volt,

25 dkg rizs,

1 fej vöröshagyma,

2-3 gerezd fokhagyma,

pár szelet kápia és fehér paprika apróra vágva,

2 evőkanál zsír,

só, bors, 1 teáskanál pirospaprika,

fél mokkáskanál borsikafű a káposztára,

fél liter paradicsomlé, vagy 1 nagyobb doboz paradicsompüré.

 

A káposzta torzsáját kivágjuk, majd forrásban lévő, sós vízben a leveleket leszedjük, megpuhítjuk. A levelek vastag erét vágjuk le, így lesz könnyebben göngyölhető.

Amíg a káposzta hűl, elkészítjük a tölteléket.

A zsírban az apróra vágott vöröshagymát, paprikát megdinszteljük. A zúzott fokhagymát és a pirospaprikát is hozzáadjuk.

A darált húshoz adjuk a rizst, a fűszereket, majd az egészet összekeverjük.

A káposzta leveleket megtöltjük, felgöngyöljük. A kimaradt káposztát apróra vágva a lábas vagy fazék aljára rakjuk, rátesszük a göngyölegeket és felöntjük annyi vízzel vagy a káposzta pároló levével, hogy a káposztát majdnem ellepje.

Tetejét megkenjük a paradicsompürével.

Közepes lángon főzzük, időnként az edényt forgassuk, hogy a folyadék mindenhol érje egyenletesen, ha szükséges még adjunk hozzá forró vizet.

A gyenge káposzta hamarabb elkészül, egy és negyed óra elég a főzéshez.

A szabolcsi töltött káposzta egyik változata, amit jó szívvel ajánlok.

Amennyiben marad a töltelékből, azt paprikába töltöm, így kétféle ételt készítek.

Zsenge tökből készült remek egytálétel.

Már kapható a zöldséges boltban a zsenge tök, kaporral. Nem főzelék, hanem ilyen pompás egytálétel készült a konyhámban. Gyorsan elkészül. Saját recept.

zsenge_tokbol_egytaletel_20230526.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

50 dkg zsenge gyalult tök kaporral,

10 dkg csabai lángolt kolbász,

1 közepes fej vöröshagyma,

1 paradicsom,

1 evőkanál kacsazsír,

só, őrölt tarka bors,

fél bögre kuszkusz,

1 bögre víz (2,5 dl).

 

A gyalult tököt felvágom 3-4 cm-es darabokra és enyhén megsózom. Több só nem kerül az ételbe.

A kacsazsíron a felkarikázott kolbászt pár perc alatt megsütöm, tányérra kiszedem.

A tisztított vöröshagymát félfőre szeletelem és a zsírban 4-5 percig párolom.

Hozzáadom a tököt, az apróra vágott kaprot, és a lángot mérsékelve párolom tovább. Megszórom frissen őrölt tarka borssal. A paradicsomot 10 perc múlva teszem rá, így puhítom készre.

 

A bögre vizet felforralom, beleteszem a fél bögre kuszkuszt, amikor felforrt, egyszer megkeverem, majd a lángot lezárva fedő alatt 5-6 perc múlva kész a köret.

 

Ugye, milyen egyszerű, mégis laktató ebéd.

 

Borzas, finom fűszeres csirkeszárnyak.

Szeretem a csirkeszárnyat ebben a változatban is. Alig lehet abbahagyni az evést, ezért mindig nagy adagot készítek. Csirkecombból is elkészíthetjük, ebben az esetben személyenként 1 egész csirkecombbal számoljunk.

borzas_finom_fuszeres_csirkeszarnyak.JPG
Hozzávalók: 4 személyre

10-
12 nagyobb csirkeszárny, (1,2 kg),

fél-fél teáskanál só, őrölt bors, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, őrölt gyömbér, fokhagymasó,

1 teáskanál pirospaprika, (aki szereti, pici erős paprikát is tehet bele)

4 evőkanál finomliszt,

fél teáskanál sütőpor,

1 deciliter víz,

20 dkg kukoricapehely,

2 evőkanál kukoricadara,

fél liter olaj a sütéshez.


Elkészítése:

A szárnyakat megmossuk, a legvégét levágjuk, azt később levesbe főzzük.

A darabokat kettévágjuk, besózzuk, az alsó részét bemetsszük, hogy a só azt is jól átjárja.

A lisztet, fűszereket, sütőport összekeverjük, hozzáöntjük a vizet, ezzel egy palacsintatésztánál sűrűbb állagú masszát kell kapnunk.

A csirkedarabokat belerakjuk a tésztába, megforgatjuk és állni hagyjuk legalább fél órát.

A kukoricapelyhet összetörjük, elkeverjük a kukoricadarával, ebbe a keverékbe forgatjuk egyenként a húst, majd bő, forró olajban aranybarnára sütjük a csirkedarabokat.

A leeső morzsákat szűrőkanállal kiszedjük.

Papírtörlőre bélelt jénai tálra tesszük, így semmi olaj nem marad rajta.

Nagyon ízletes, finom ételt kapunk.

 

Csirkemell gombamártással és szines tésztával.

Csirkemell gombamártással és színes tésztával bátor nyúl módra.

A sokak szerint száraz csirkemell filét tegyük ízesebbé, színesebbé. Remélem, sokan megkedvelik ezt a nagyon finom ételt.

csiremell_gombamartassal_es_szines_tesztaval.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

70 dkg csirkemell filé

só, frissen őrölt tarka bors (az íze karakteresebb), pirospaprika,

2 evőkanál kacsazsír vagy olaj és 2 dkg vaj a hús sütéséhez.

1 nagyobb fej vöröshagyma,

1 közepes fej lilahagyma,

fél kápia paprika,

1 paradicsom,

1 kis üveg csiperkegomba,(30 dkg, vagy 20 dkg friss)

1 evőkanál szárított, őrölt vargánya gomba,

1 evőkanál keményítő vagy rizsliszt a sűrítéshez,

2 dl tejszín vagy tejföl.

50 dkg fusilli durumtészta 

 

A csirkemellet szeletekre vágom, sózom, borsozom. a felforrósított kacszsírban vagy olaj és vaj keverékében átsütöm. A szeletek egyik oldalát fedő alatt sütöm 5 percig, majd megfordítom, és fedő nélkül sütöm tovább. Tálra szedem.

 

A visszamaradt zsírba rakom a szeletelt hagymákat, sózom, 5 percig párolom, pirospaprikával megszórom, majd 2 deciliter hideg vízzel felöntöm. Így a hagyma gyorsan szétesik.

Amikor felforr, akkor adom hozzá az apróra vágott paprikát, paradicsomot, 10 perc múlva pedig a szeletelt gombát.

Megszórom az őrölt vargányával, ami különösen finom ízt kölcsönöz az ételnek.

Visszarakom a hússzeleteket és készre főzöm.

Végül a rizslisztet, keményítőt, ki mit szeret a sürítéshez, összekeverem a tejszínnel, tejföllel, ez is ízlés szerinti, aztán a hús főzőlevével egyneműsítem és már csak pár percig főzöm együtt kisebb lángon.

Még egy ötlet: Amíg a hús sül, a tészta köret is megfő. Nálunk a durumtészta a kedvenc, ennek a főzőlevéből teszek félre 5-6 merőkanállal, ezzel fogom a húst felengedni, ugyanis ez már tartalmaz keményítőt.

 

Pulykamell csikok lecsós ágyon üvegtésztával.

A könnyű pulyka jól harmonizál a tartalmasabb lecsóval, majd a hozzáadott üvegtészta teszi finom egésszé ezt az ebédet.

pulykamellcsikok_lecsos_agyon_uvegtesztaval.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg pulykamell filé csikozva,

1 evőkanál szárnyas pác,

2 evőkanál olaj,

10 dkg kolozsvári szalonna,

1 nagy fej vöröshagyma,

4 nagy tv paprika (40 dkg),

3 nagy paradicsom (35 dkg),

fél erős paprika,

10 dkg kolbász,

só, bors, pirospaprika,

1 evőkanál zsír,

15 dkg üvegtészta (rizstészta, nagyon egészséges).

 

A pulykamell csíkokat az olajjal elkevert pácba forgatjuk, 30 percre félretesszük.

A kanálnyi zsíron az apróra vágott szalonnát megpirítjuk, erre kerül a kockázott vöröshagyma, kolbász, paradicsom és a csíkozott paprika.

Pirospaprikával megszórjuk és készre pároljuk.

A pulykamell csikokat másik serpenyőben fehéredésig sütjük, majd ha szükséges kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk 20 perc alatt.

Az üvegtésztát (ez most széles metélt volt) kisebb darabokra törjük és forrásban lévő vízben 3-5 perc alatt főzzük, a gázt elzárjuk, pár perc múlva már tálalható is. A cérnametéltet elég csak forrásban lévő vízzel leönteni és állni hagyni.

 

Tálaláskor alulra kerül a lecsó, rá a hús, végül az üvegtészta.

 

 

Csirkemell gyros bátor nyúl módra.

Otthon is készíthetünk csodás finom gyrost saját ízlésünk szerint. Próbáljátok ki Ti is.

gyros_tal_bator_nyul_konyhajabol_20230423.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

60 dkg csirkemell filé,

2 teáskanál gyros fűszerkeverék,

2 kanál olaj,

1 csomag salátakeverék, vagy 1 sárgarépa csikokra vágva és vegyes saláta,

1 fej lila hagyma,

1 kígyó uborka,

300 ml görög joghurt,

1 csomag salátaöntet, készen kapható, vagy 2 gerezd fokhagyma, fél pritamin vagy kápia paprika apróra vágva, só, bors a joghurtba keverve, )

1,3 kg burgonya a körethez.

 

A csirkemell filét vékony csíkokra vágom, a fűszerkeverékkel meghintem, rálocsolom az olajat és jól összekeverem, letakarva hűtőbe rakom legalább fél órára, de lehet akár egy éjszakára is.

Az uborkát legyalulom és sózom. A lila hagymát szeletelem, sózva állni hagyom.

A burgonyát meghámozom, szeletelem, konyharuhán leszárítom. Felét a sütő airfry fokozatán sütöttem, másik felét bő, forró olajban.

(A Fritten topf kosarába rakom a krumplit, így könnyen sül és kiszedhető papírtörlőre, semmi olaj nem marad rajta.) A burgonyát külön is csipegetjük, ezért készítek ebből mindig többet.

 

A csirkemellet serpenyőben, kis adagokban (3 részben) sütöm készre.

 

A joghurtot elkeverem a salátaöntettel.

 

A tálon elrendezem a burgonyát, húst, salátát, meglocsolom az öntettel, mellé kerül az uborka és hagyma. Díszítésként még paradicsom is illik hozzá.

Nagyon ízlett a családnak.

 

 

Sertésragu szuper finom mártásban bátor nyúl konyhájából.

Sertésragu szuper finom mártásban, bátor nyúl módra.

_sertesragu_szuper_finom_martasban_bator_nyul_konyhajabol.JPG

Sertéskarajból valami újat szerettem volna készíteni, sikerült. Az ötletet Frank Júlia: Disznóságok könyve adta, köszönöm. A salottahagyma, vörösbor és a fűszerek csodás ízt adnak, próbáljátok ki.

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg sertéskaraj ( vagy szép comb)

4 közepes fej salotta lilahagyma, (25 dkg, íze sokkal lágyabb, mint a vöröshagymáé),

4 gerezd zúzott fokhagyma,

1,5 dl vörösbor,

1 dl ketchup, (nem csipős),

1-1 mokkáskanál majoránna, bazsalikom, zsálya, rozmaring, (provance-i fűszerkeverék is tökéletes)

só, frissen őrölt tarkabors, (nagyon illik a sertésre),

3 evőkanál olaj a sütéshez.

 

 

A karajt vagy combot ujjnyi vastagra szeleteljük, majd kockázzuk.

A felforrósított olajon a húst fehéredésig sütjük, (5-6 perc) majd kiszedjük.

A serpenyőbe a karikára vágott hagymát belerakjuk. Kb. 5 percig dinszteljük, rátesszük a zúzott fokhagymát. A húst visszatesszük, erre kerülnek a fűszerek.

A vörösbort és a ketchupot összekeverjük és a húsra öntjük.

 

Közepes lángon főzzük tovább, az edényt inkább csak rázogassuk, hogy a hús lassabban puhuljon. A hagyma teljesen szétomlik,

Ha szükséges, az elfőtt levet pótoljuk kevés forró vízzel.

 

Nagyon könnyű, selymes mártást kapunk így. Elsőre soknak találjuk a hagymát, de az ízek csodásak.

 

 

 

süti beállítások módosítása