Bátor nyúl konyhája

Krumplis tészta pirítva és nagy szeretettel.

2020. május 06. - Takács Gyuláné Erzsike

Krumplis tészta, mert ezt is mindenki másképp készíti. Lehet egy mondat, amitől legközelebb megpróbáljuk és Rá gondolunk nagy szeretettel.

Drága Nővérkém azt mondta, Ő egy kicsit a sütőben átsüti. Ma így készítettem.

Ahány ház, annyi szokás szerint készül ez az étel.

krumplis_teszta_20200506.JPG

Ahogy én készítem, úgy egy nagyon finom, szaftos alapot kapunk, ami a kifőzött tésztánkat körbevonja.

Hozzávalók / 5 adag

2 közepes vöröshagyma,

50 ml zsír vagy olaj (ízlés szerint

700 g burgonya,

ízlés szerint ,

bors ízlés szerint (őrölt)

fűszerpaprika ízlés szerint,

kápia paprika negyed, vagy kaliforniai,

1 pörköltszaft kocka ( sürübbé teszi a krumplit)

200 ml víz

500 g tészta (fodros kocka)

 

Nagyobb edényben fölteszünk vizet forrni, és kifőzzük a kocka tésztát a csomagoláson megjelöltek szerint.

A vöröshagymát kockára fölvágjuk, majd egy serpenyőbe étolajat öntünk, és elkezdjük sütni a hagymát. Én fele zsírt és olajat öntök, így könnyebb lesz az étel. A paprikát apróra kockázzuk, ezzel ízt és színt is adunk hozzá. Sózzuk, piros paprikával megszórjuk, majd a hideg vízzel felöntjük és pár percig hagyjuk forrni.

Közben meghámozzuk a burgonyát, és nagyon apró kockára fölvágjuk, és hozzáadjuk a már majdnem párolt hagymához.

Amikor megpuhult, összekeverjük a tésztával, szaftos finom lesz így az étel.

Aztán, ha szeretnénk, betesszük a sütőbe pirulni egy fél órát, hát, úgy valami különleges.

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr3815664936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.