Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Fűszeres karaj vagy szűzérme

2014. október 01. - Takács Gyuláné Erzsike

Egyik kedvenc ünnepi ételünk. Könnyebb, mint a rántott szelet.

fuszeres_karaj2.JPG

Hozzávalók:

8-10 szelet rövidkaraj csont nélkül vagy 70 dkg szűzérme

Só, őrölt bors

4-5 gerezd fokhagyma

20 dkg liszt

1 kávéskanál pirospaprika

3 tojás

fél liter olaj a sütéshez

A karajszeletek szélét 2-3 helyen bevagdosom, kiklopfolom, majd sózom, borsozom. Egyik oldalukat a fokhagymaprésen átnyomott fokhagymával megkenem, folpackot teszek rá és kb. fél órát állni hagyom.A lisztbe belekeverem a pirospaprikát. Az olajat serpenyőben felforrósítom.

A karajszeleteket paprikás lisztbe, felvert tojásba majd ismét paprikás lisztbe mártom és beleteszem a forró olajba. Fedő alatt sütöm 5 percig, majd megfordítom a húst és mérsékelem a tüzet egy kicsit, mert a paprika könnyen megégne. Mindkét oldalt kétszer fordítom meg, hogy szépen süljön. Egy lábasba papirtörölközőt teszek, erre szedem ki a húst, aztán befedem, így meleg marad, míg minden szelet kisül.

Burgonyapüré, sült burgonya, rízs, de párolt zöldség is jó hozzá. Hidegen is kitűnő.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr106750933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása