Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Gömbcukkini töltve. Újdonság.

2017. június 13. - Takács Gyuláné Erzsike

Gömbcukkini töltve.

A gömbcukkini újdonság a piacon, három színben kapható, ahogy a képen is látható. Elkészítve  könnyű és nagyon finom. Vegetáriánusoknak ajánlom hús nélküli betéttel.

gombcukkini2.JPG

Hozzávalók: 3 személyre

Személyenként 1 cukkini,

15 dkg csirkemell filé, vagy darált hús,

3 evőkanál párolt rizs vagy 2 evőkanál zsemlemorzsa,

1 kis fej hagyma,

1 gerezd fokhagyma,

kevés kaliforniai paprika apróra vágva,

(só, bors, majoranna, petrezselyemzöld),

1 tojás,

reszelt sajt a tetejére,

olaj a tepsi kikenéséhez.

 

A cukkiniket megmosom, az aljából fél centimétert levágok, hogy egyenesen álljon a tepsiben.

A tetejét levágom kb. 1 centiméternyire, hogy szép kalap legyen belőle.

A cukkinik belsejét kanállal kikaparom és felaprítom.

A csirkemellet apró kockára vágom, vagy ledarálom.

Kevés zsiradékon az apróra vágott hagymát megdinsztelem, ráteszem a húst, majoránnát, petrezselyemzöldet, paprikát, sót, borsot, a cukkini darabkákat. Pár percig együtt sütöm.

A tűzről levéve összekeverem a rizzsel (vagy zsemlemorzsával) és a tojással.

A cukkiniket megtöltöm. Ha a töltelékből kimarad, azt a kivájt kalapokba, illetve sütőformába rakom.

Kikent tepsibe helyezem a gömböket, a kalapokat, megszórom a reszelt sajttal és 180 fokos sütőben 40 percig, pirosra sütöm.

 

Fantasztikusan könnyű, finom, nyári ételt kapunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr4812590681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása