Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Halszeletek mascarponés kapros tésztával.

2018. június 01. - Takács Gyuláné Erzsike

Halszeletek mascarponés kapros tésztával. Saját recept.

Rendkívül egyszerűen elkészíthető, különlegesen finom halételt ajánlok. Mivel tepsiben sütjük, kevés olajat használunk, így sokkal egészségesebb. Nálunk az afrikai harcsa a nyerő, mert szálkamentes, de bármilyen más halból is kipróbálhatják. A lényeg, hogy minél gyakrabban fogyasszunk halat.

halszeletetek_mascarpones_tesztaval.JPG

Hozzávalók 3 főre:

80 dkg afrikai harcsa filé

2 teáskanál halak fűszerkeverék

1 teáskanál só.

3 evőkanál olaj,

3 evőkanál zsemlemorzsa,

sütőpapír a tepsibe.

 

A körethez:

25 dkg fodros nagykocka tészta, vagy amit szeretünk,

25 dkg mascarpone sajt,

1 csokor apróra vágott kapor,

kevés őrölt tarkabors.

a sajt lazításához kis pohár natúr joghurt, el is hagyható.

 

A halszeleteket fűszerezzük és kicsit állni hagyjuk.

 

A tésztát bő, sós vízben kifőzzük, mindig tegyünk a vízbe egy evőkanál olajat, így nem ragad össze a tészta. A mascarponét a joghurttal és az apróra vágott kaporral összekeverjük, erre kerül a tészta. (Akár önállóan is finom. Tipp: ha a nagyobb adag, fél kilós tésztát főzzük, másnap egy remek zöldséges vagy gombás tésztasalátát készíthetünk.)

 

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tepsibe sütőpapírt teszünk, két evőkanál olajjal megkenjük, majd rátesszük a fűszerezett, morzsába mártott halszeleteket. A tetejére még egy evőkanálnyi olajat locsolunk.

30 percig sütjük, megfordítjuk, a másik felét 10 percig pirítjuk.

Tálalásig fedjük le alufóliával.

 

Nagyon könnyű ebéd, mindenkinek jó szívvel ajánlom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr2314016716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takacsveca93 2018.06.03. 18:08:23

Tökéletes recept. több halat kellene ennie mindenkinek :) Igyekszem én is,de drága nagyon.
www.ujsagomat.hu/tesco/
süti beállítások módosítása