Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Indiai csirkeleves

2014. november 03. - Takács Gyuláné Erzsike

Indiai csirkeleves

Különleges, finom ízekkel.

indiai_csirkeleves.JPG

Hozzávalók:

50 dkg csirkemell filé

25 dkg zsenge cukkini

1 nagyobb fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 kis doboz paradicsompüré

1 evőkanál mustár

só, bors

2 teáskanál indiai fűszerkeverék (Bombay massala) vagy

(őrölt gyömbér, kömény, curry, fahéj, koriander)

2 evőkanál olívaolaj

A csirkemell filét apró csíkokra vágjuk, az olajon fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, 5 percig pároljuk, majd a zúzott fokhagymát is rátesszük. Sóval, borssal, a fűszerekkel ízesitjük, hozzáadjuk a paradicsompürét és a mustárt. Felöntjük 1,5 liter vízzel, vagy leveskockából készített alaplével. Alacsony lángon legalább fél óráig főzzük, míg a hús majdnem megpuhul.

A cukkinit megmossuk, két végét levágjuk, majd héjastól apró kockákra szeleteljük.

Hozzáadjuk a leveshez és még kb. 20 percig főzzük.

Érdemes egy tasak indiai fűszerkeveréket megvásárolni, mert minden olyan ételhez használhatjuk, ahol gyömbér, curry, fahéj, koriander kell.

Aki szereti, 2 dl főzőtejszínt tehet bele, a tejszínt kis tálban elkeverjük 3-4 merőkanál levessel (egyneműsítjük), aztán 3 percig alacsony lángon együtt főzzük, de nem forraljuk.

Különleges, könnyen elkészíthető leves.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr96859833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása