Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Brokkolitorta csirkemellel.

2016. április 14. - Takács Gyuláné Erzsike

Brokkolitorta.

Remek köret natúr csirkemellhez, sültekhez, de önálló ételként is kiváló.

brokkolitorta2.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

50 dkg brokkolirózsa,

25 dkg burgonya,

2 tojás,

10 dkg reszelt sajt (trappista)

4 evőkanál kukoricaliszt (ezzel készítettem) vagy liszt

só, bors, 1 csipet szerecsendió,

1 húsleveskocka,

vaj vagy margarin a tál kikenéséhez

A brokkolirózsákat 1 liter levesalaplében puhára főzzük. A levéből 1-1,5 dl-t meghagyunk, ezzel turmixoljuk át a brokkolit.

A burgonyát meghámozzuk, apróra vágjuk, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük és áttörjük.

A brokkolit, a burgonyát, a felvert tojásokat, a reszelt sajt felével, a fűszerekkel összekeverjük, majd kivajazott kerek jénai tálba tesszük. A tetejét megszórjuk a reszelt sajttal és fólia nélkül, 180 fokon a sajt pirulásáig sütjük. Ez kb. 30-35 perc. Nekem villanysütőm van, így a sütő kikapcsolása után még pirul a sajt.

A torta szépen szeletelhető.

Most natúr csirkemellhez készítettem köretként, amit sózás-borsozás után szintén kukoricalisztbe forgatva sütöttem ki 3 evőkanál olajon. Sokkal könnyebb, mint a lisztbe forgatva, vagy panírozva. Javaslom, próbálják ki.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr118604724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása