Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Vendégváró fűszeres karaj torta módra bátor nyúl konyhájából.

2020. augusztus 01. - Takács Gyuláné Erzsike

Vendégváró fűszeres karaj torta módra

Fiaim kedvence a fűszeres karaj. Most épp külföldről jöttek, nem tudtam, mikor érkeznek, ezért találtam ki ezt a formát. Egyébként akár melegen, akár hidegen remek étel. Nagy örömmel fogyasztották. Csirkemellből is próbálják ki.

vendegvaro_fuszeres_karaj_bator_nyul_konyhajabol_20200726.JPG

Hozzávalók 4-5 személy részére:

14 szelet rövidkaraj csont nélkül vagy szűzérme,

Só, őrölt bors,

4-5 gerezd fokhagyma,

20 dkg liszt,

1 kávéskanál pirospaprika,

3 tojás,

fél liter olaj a sütéshez.

 

A körethez:

1,8 – 2 kg krumpli,

vaj, só, bors és csipet szerecsendió.

 

A karajszeletek szélét 2-3 helyen bevagdosom, kiklopfolom, majd sózom, borsozom.

Egyik oldalukat a fokhagymaprésen átnyomott fokhagymával megkenem, folpackot teszek rá és kb. fél órát állni hagyom.

A lisztbe belekeverem a pirospaprikát. Az olajat serpenyőben felforrósítom.

A karajszeleteket paprikás lisztbe, felvert tojásba majd ismét paprikás lisztbe mártom és beleteszem a forró olajba. Fedő alatt sütöm 5 percig, majd megfordítom a húst és mérsékelem a tüzet egy kicsit, mert a paprika könnyen megégne. Mindkét oldalt kétszer fordítom meg, hogy szépen süljön. Papírtörlő segítségével leitattam róla a fölösleges olajat. Egy jénai tálba szedem ki a húst, aztán befedem, így meleg marad, míg minden szelet kisül.

Először a krumplipürét készítettem el. A burgonyát meghámoztam, aprítottam és sós vízben puhára főztem. Leszűrtem, utána vajjal, borssal és szerecsendióval áttörtem.

Ezt követően
kétharmadát egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítottam. Addig hagytam hűlni, amíg a húst elkészítettem.
A tortaformában lévő krumplipüréről lepattintottam a peremet.
Tálra tettem az alapot és körberaktam a hússzeletekkel.
Megdíszítettem, kizárólag ehető díszítést, uborkát, paradicsomot, lilahagymát használtam.

A megmaradt krumplit a frissen sült szeletekkel fogyasztottuk, a tortát a később érkezők kapták.

A megmaradt uborkából salátát készítettem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr4516098780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása