Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Különleges diótorta

2015. április 12. - Takács Gyuláné Erzsike

Különleges diótorta

Különleges, mert a férjem 50 évesen készítette el először, és azóta is ő készíti az ünnepnapokra, születésnapra, bár korábban soha nem sütött. Lisztet nem tartalmaz! 

diotorta_1.JPG

Hozzávalók:

5 tojás

35 dkg porcukor

55 dkg darált dió

20 dkg margarin

3 evőkanál feketekávé (cukor nélkül)

2 evőkanál kakaó

1 teáskanál citromlé

A tojások fehérjét egy teáskanál citromlével felverjük habnak és ebbe óvatosan keverjünk 25 dkg porcukrot és 40 dkg darált diót. Sütőpapírral bélelt nagy gázsütő tepsibe tesszük és előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 percig sütjük/szárítjuk. Ha a tészta kihűlt, 4 egyenlő részre osztjuk. (Ne lepődjünk meg, ha nehezen válik le a sütőpapírról, vagy kicsit törik, a krém majd összefogja.) 

Míg a tészta sül, a tojások sárgáját felverjük, a 10 dkg cukorral és 20 dkg margarinnal összekeverjük, majd beletesszük a feketekávét, a kakaót és még 15 dkg darált diót. 

A 4 lap tésztát megkenjük a krémmel úgy, hogy a torta tetejére és oldalára is krém kerül.

Hosszúkás tálcára alufóliát teszünk, erre kerül a torta, a tetején a sarkokra kardocskát vagy fogpiszkálót) szúrunk, hogy a fólia ne érjen a krémhez.

A tortát legalább egy nappal fogyasztás előtt készítjük, hűtőbe tesszük és másnap szeleteljük, hogy az ízek jól összeérjenek és a tészta is megpuhuljon.

Nagyon laktató, ezért csak ujjnyi vastag szeleteket vágjunk belőle. A kép a finomságát nem adja vissza, sajnos.

diotorta_2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr127361428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szokimi 2015.04.25. 07:44:46

Régóta keresgéltem egy jó diós süti receptet. Végre megtaláltam!
Megsütöttem, és nagyon finom lett! :)

Takács Gyuláné Erzsike 2015.04.26. 18:02:13

@szokimi: nagyon örülünk, hogy ízlett a diótorta, férjemnek átadtam az üzenetét. Ossza meg, hogy még többen megismerjék. Kedves egészségére!
süti beállítások módosítása