Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Töltött káposzta bátor nyúl módra.

2016. december 23. - Takács Gyuláné Erzsike

Töltött káposzta bátor nyúl módra.

Sokféle módon készülhet a karácsonyi töltött káposzta, nálunk ez a jól bevált recept. Egy nagyon kedves nagynénink négyhúsos gazdag káposztának nevezte, és mindig jóízűen fogyasztotta. Karácsonykor a már távollévőkre is emlékezünk, amikor az ételeket készítjük.

toltott_kaposzta_1.JPG

Hozzávalók 8 személyre:

1,2 kg savanyú káposzta,

1 kg darált sertés hús (pulyka is lehet, aki könnyebben szereti)

30 dkg füstölt comb,

20 dkg kolozsvári szalonna,

30 dkg kolbász,

30 dkg rizs,

2 + 1 fej vöröshagyma,

3 gerezd fokhagyma,

negyed kápia paprika apróra vágva,

3 + 2 evőkanál zsír

só, bors, 1 teáskanál pirospaprika,

1 mokkáskanál csombor (borsikafű ) a káposztára.

 

A káposztát apróra vágjuk (így nem lesz hosszú szálas), ha túl sós lenne, előtte leöblítjük.

A 3 evőkanál zsírban a 2 fej apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, pirospaprikát szórunk rá és 2 dl hideg vízzel felengedjük. Belerakjuk a káposztát és pároljuk, amíg a tölteléket elkészítjük. (A káposzta felét kivesszük, az kerül majd a töltelék tetejére.)

A töltelékhez 2 evőkanál zsírban az 1 fej apróra vágott vöröshagymát, paprikát megdinszteljük.  A zúzott fokhagymát és a pirospaprikát is hozzáadjuk a darált húshoz, majd az egészet összekeverjük a rizzsel és a fűszerekkel. Gombócokat készítünk.

A füstölt combot, a szalonnát és a kolbászt vékony szeletekre vágjuk.

A lábas alján lévő káposztára rakjuk a combot és a szalonnát, rárakjuk a gombócokat.

Ne túl szorosan rakjuk, mert a rizs még dagadni fog. A kolbászkarikákat a gombócok közé tesszük, így mindegyik gombóc kap egy kis kolbászos ízt is.

 

A gombócok tetejét befedjük a félretett káposztával és annyi vizet adunk hozzá, hogy a káposztát bőven ellepje.

A tetejére pár szál (vagy 1 mokkáskanál szárított) csombort tegyünk, ez kiváló a káposztás ételekhez.

Közepes lángon főzzük legalább másfél órát, a lábast rázogassuk meg időnként, az elpárolgott levet mindig kevés forró vízzel pótoljuk.

Ebből az adagból 30 gombóc lett, így két lábasban főztem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr5812070181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2016.12.25. 14:52:55

Ez rendben, csak egy dolgot nem értek. Miért a káposztát pároljátok elő. Az akár nyersen is ehető. de biztos, hogy másfél óra alatt megfő. Nem ezekkel az alkatrészekkel, hanem pl. nem füstölt comb, hanem oldalas (jót tesz a csont) és füstölt bőrke, de nem ez a lényeg, hanem, hogy a pörkölt alapon a húst főzöm egy fél óráig előre, mert az nem jó sem nyersen, sem félig főtten. Aztán a káposzta, gombóc, káposzta, ahogy írtad.
süti beállítások módosítása