Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Töltött padlizsán.

2018. július 29. - Takács Gyuláné Erzsike

Töltött padlizsán.

Két fehér, eddig még nem látott, padlizsánt kaptam kedves szomszédomtól, ami nagyon zsenge volt, arra várt, hogy azonnal elkészítsem. Nagyon finom, tartalmas, nyári ebéd lett.

toltott_padlizsan.JPG

Hozzávalók: 3 adag

2 db padlizsán,

1 bögre kuszkusz,

10 dkg kolozsvári szalonna,

1 közepes vöröshagyma,

2-3 gerezd fokhagyma,

2 paradicsom hámozva,

só, bors ízlés szerint,

1 tojás,

1-1 dl tejföl és tejszin,

reszelt sajt a tetejére,

5 evőkanál olaj,

1 bögre víz a kuszkusz főzéséhez,

 

A padlizsánokat kettévágjuk, a belsejét kanállal kiszedjük úgy, hogy 1 cm vastag fala maradjon. A kivájt részt felaprózzuk. A 4 darabot 2 evőkanál olajjal kikent tepsibe rakjuk.

A kuszkuszt 1 bögre forró vízbe tesszük, átkeverjük és állni hagyjuk.

 

A szalonnát felkockázzuk és 3 evőkanál olajon megpirítjuk. A paradicsomok héját lehúzzuk (forrásban lévő vízbe téve tetejét keresztben bevágva ez könnyen megy).

A vöröshagymát apróra vágjuk, a szalonnához adjuk, később beletesszük a padlizsánt, fokhagymát, paradicsomot, tojást, fűszerezzük. 10 perc alatt kész. Ekkor keverjük össze a kuszkusszal.

 

A padlizsánokat megtöltjük, 200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, fólia alatt 30 percig sütjük.

 

Ezt követően rálocsoljuk a tejföl és tejszín keverékét, megszórjuk reszelt sajttal és fólia nélkül a sajt pirulásáig sütjük.

 

Nagyon könnyű, finom nyári ebédet kaptunk.

padlizsan_feher.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batornyul.blog.hu/api/trackback/id/tr514148257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása