Bátor nyúl konyhája

Vörös lencse püré sertésszűzzel és combbal bátor nyúl konyhájából.

2019. december 31. - Takács Gyuláné Erzsike

Vörös lencse pűré sertés szűzpecsenyével és füstölt combbal, bátor nyúl konyhájából.

Elkészült a vörös lencse, jöhet a házba a szerencse. Kívánok jó egészséget, szeretetet, békességet, boldog új évet.

voroslencse_pure_sertesszuz_es_comb_20191231.JPG

A vöröslencse egészségesebb, mint rokona, mert rengeteg, a szervezetnek fontos ásványi anyagot tartalmaz, előnye még, hogy előáztatni sem kell és gyorsan megfő. Ezért az év más időszakában is ajánlom.

Hozzávalók 4 személyre:

25 dkg vöröslencse,

1 babérlevél,

25 dkg füstölt sertéscomb, vagy angolszalonna,

 

70 dkg sertés szűzpecsenye egészben (2 db volt)

só,

tarkabors,

2 gerezd fokhagyma,

csipetnyi szerecsendió,

1 dl olaj.

 

20 dkg bacon a csomagoláshoz.

 

A sertéscombot 1 liter vízben megfőzzük. A húst a lében hagyjuk kihűlni, úgy szaftosabb.

A levét használjuk majd a lencséhez.

 

A szűzpecsenyét egészben sózzuk, a fele olajat a tarka borssal, zúzott fokhagymával és szerecsendióval elkeverjük, ezzel a húst megkenjük.

(A hús most 90 dkg volt, így a keskeny véget apróra vágva raguleves alap lett.)

 

Tálra helyezzük, és állni hagyjuk még fél órát. Közben egyszer megforgatjuk.

A tepsibe öntjük a maradék olajat, belefektetjük a bacon szeleteket.

Erre tesszük a húst, rá a pácot, a szalonnával befedjük és 200 fokra előmelegített sütőben alufóliával letakarva sütjük 40 percig. Fólia nélkül a szalonna pirulásáig sütjük, közben a szafttal locsoljuk.

Omlós, nagyon puha lesz így az ételünk.

A húst kivesszük és szeletelés előtt legalább 10 percig pihentetjük.

Amíg a hús a sütőben sül, a lencse is elkészül.

A comb főzővizéből fél litert adunk a lencséhez és a babérlevéllel lassú tűzön főzzük 20-25 percig. Előáztatni nem kell!! A maradék főzővizet hagyjuk meg, mert lehet, hogy pótolni kell még egy keveset.

Többször megkavarjuk, semmilyen más ízesítésre nincs szükség, mert a füstölt comb leve elég sós. Sűrítést nem igényel, de aki szereti, tehet hozzá még tejszínt is, most sűrűbb köretet akartam készíteni.

Nagyon finom, ünnepi ebéd készült.


Őszi zöldségtorta.

Őszi zöldségtorta.

Együnk sok zöldséget, gyakran halljuk a jó tanácsot. Ehhez most egy remek, finom receptet ajánlok! Nagyon könnyű az étel és minden hozzávaló frissen kapható most jó áron!

oszi_zoldsegtorta_20191121.JPG

Hozzávalók: 4 személyre:

1 kg karfiol (tisztítva kb. 80 dkg),

50 dkg brokkoli,

20 dkg sárgarépa,

3 dkg vaj,

1 mokkáskanál szódabikarbóna,

A besamelhez:

3 dkg vaj,

3 evőkanál rétesliszt,

3 dl tej,

2 dl tejföl,

5 dkg reszelt sajt (most parmezán),

10 dkg apró kockára vágott sonka,

só, őrölt tarka bors, őrölt szerecsendió,

1 tojás.

2 evőkanál olaj és 2 evőkanál zsemlemorzsa a tál szórásához.

A tetejére 10 dkg reszelt sajt.


A díszítéshez: kisebb koktélparadicsom, petrezselyemzöld.

 

A karfiolt és a brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, majd forró, sós vízben puhára pároljuk (Ha a vízbe szódabikarbónát teszünk, megmarad a karfiol fehér színe).

Nagyobb lábasban párolom, így egy sorban elfér a karfiol és egyszerre puhul meg. Ha kész, azonnal hideg vízbe szedem át. Ebben a vízben párolhatjuk a brokkolit is. A sárgarépát megtisztítjuk, az almareszelőn megreszeljük, a vajon megpároljuk.

A besamel mártáshoz a vajat felhevítjük, rátesszük a lisztet, folyamatosan keverve habzásig melegítjük, majd a tűzről levéve a tejet fokozatosan hozzáadjuk, állandó keverés mellett a tűzre téve sűrűre beforraljuk. Sózzuk, borsozzuk, reszelt szerecsendióval meghintjük, a reszelt sajtot hozzáadjuk. Amikor langyosra hűlt, a tejföllel, tojással és apróra vágott sonkával elkeverjük.

28 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk, 2 evőkanál olajat ecsettel rákenünk és 2-3 evőkanál zsemlemorzsával megszórjuk. Ez felveszi a zöldségekből kijövő folyadékot. Végül kiváló torta lesz belőle.

Az alsó rész a brokkoli, erre jön a sárgarépa, kevés reszelt sajt, a sonkás besamel harmada, majd a karfiol, végül a többi mártás. Megszórjuk reszelt sajttal.

180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük, míg a teteje szépen pirulni kezd.

Paradicsommal, vagy paprikával tálaljuk, könnyű és színes egytálétel.

 

Csirkemell kék szőlős mártásban.

Csirkemell kék szőlős mártásban.

Láttatok már ilyen csodát, színesnek a csirke húsát. Finom szőlő tette vele, Izabella volt a neve. Mindenkinek lesz kedvence, ha elkészíted, büszkélkedj vele. Pulykamellből is készíthető, akár karácsonyi ételnek is megfelelKezdőknek is ajánlott, mert annyira egyszerű az elkészítése.

csirkemell_kek_szolos_martasban1.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg csirkemell filé,

5 dkg vaj,

1 közepes fej salotta vagy lila hagyma,

só,

frissen őrölt tarka bors,

1 dl fehér bor,

2 evőkanál keményítő,

50 dkg kék szőlő szemezve (tisztán mérve).

 

A csirkemellet szeletekre vágjuk, megsózzuk. A borsot csak később őröljük rá.

A vajat felhevítjük, a hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és a vajon dinszteljük.

A csirkeszeleteket a vajon átfehérítjük, amikor mind kész, visszatesszük a lábasba.

A szemezett szőlőt áttörjük (krumplinyomóval a legegyszerűbb, így a kezünk sem színeződik el.)

A szőlőt a csirkére rakjuk, ráöntjük a bort, így pároljuk készre közepes lángon.

Amikor a hús megpuhult, kiszedjük egy tálra, a mártást a keményítővel átforraljuk 2 percig.

Szitán átszűrjük, így öntjük a szeletekre.

Burgonyapürét készítettem vaj és kevés tej hozzáadásával.

Gyors, és nagyon könnyű étel.

Pulykamellből akár karácsonyi ebédnek is ajánlott.

Jó tanács: A szőlő fagyasztóba is elrakható összetörve, műanyag dobozban, de a kiengedésnél várjuk meg, amíg magától felenged, SOHA NE tegyük mikrohullámú sütőbe.

Karfiollal fedett csirkecombok bátor nyúl konyhájából.

Karfiollal fedett csirkecombok bátor nyúl konyhájából.

Ennek a receptnek az elkészítésére várnak a szebbnél szebb karfiolok a boltokban. Minden együtt van itt: a zöldség, a könnyű csirke és a durumlisztből készült orsótészta. Nagyon finom és kipróbálásra feltétlenül ajánlott recept, kezdőknek is.

karfiollal_fedett_csirkecomb20191105.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

8 csirke felsőcomb vagy 4 egész comb

50 dkg karfiolrózsa (tisztán mérve) levéllel, torzsával kb. 70-80 dkg.

10 dkg füstölt mangalica szalonna vagy kolozsvári szalonna,

1 közepes fej vöröshagyma,

1 zöldpaprika,

1 paradicsom (télen eltett lecsó 2 evőkanállal)

3 evőkanál olaj,

2 dl tejszín vagy tejföl,

1 evőkanál keményítő vagy rizsliszt (most utóbbit használtam,

1 teáskanál ételízesítő vagy húsleveskocka,

1 teáskanál pirospaprika, só, bors.

Az olajban üvegesre sütjük a szeletekre vágott szalonnát, rátesszük a felaprított hagymát és együtt dinszteljük 5 percig. Rátesszük a feldarabolt csirkét és fehéredésig pirítjuk.

Miután minden szeletet átsütöttünk, meghintjük a pirospaprikával, sózzuk, rátesszük a darabolt paradicsomot, a zöldpaprikát és a húsleveskockát. Annyi vizet adunk hozzá, hogy a húst ellepje. Rárakjuk a rózsáira szedett karfiolt, és lefedve közepes tűzön kb. 45-50 perc alatt puhára pároljuk.

Nem keverjük, csak rázogatjuk az edényt, így a karfiolrózsák szépen egyben maradnak és a karfiol a csirke gőzében puhul meg.

Amikor a hús puha, a karfiolt és a húst tálra kivesszük. A szalonnaszeleteket is félretesszük. A visszamaradt levet átturmixoljuk, vagy szűrőn átszűrjük. Aki nem ehet tejes ételt, annak ezzel a szafttal tálaljuk.

A többi szaftot a keményítővel vagy liszttel simára kevert tejszínnel vagy tejföllel besűrítjük és pár perces forralás után a húsra öntjük.

 

Durum orsótészta illik hozzá, mert egészséges és mutatós köret.


Borzas szelet.

BORZAS SZELET.

Korábban már készítettem ezt a kitűnő ételt, de most kicsit változtattam rajta. Az eredmény ismét nagyon ízlett. Laktató, finom ebéd készült.

borzas_szelet1.JPG

Hozzávalók 4 személy részére:

8 szelet csont nélküli sertéskaraj (1 kg), Csirkemellből is finom, már próbáltam.

80 dkg krumpli (tisztítva),

3 tojás,

6 púpozott evőkanál liszt + még a hússzelet forgatásához,

só, bors,

2 + 3 gerezd fokhagyma,

2 dl tejföl,

20 dkg reszelt sajt,

3 dl tej az áztatáshoz.

fél liter olaj a sütéshez.

 

A sertéskaraj-szeleteket finoman kiveregetjük, megszórjuk mindkét oldalukat sóval, borssal, majd egy éjszakára 2 gerezd szeletelt fokhagymával ízesített 3 dl tejbe rakjuk. Mivel nagyobb szeletek voltak, félbevágjuk, így könnyebben elférnek a tálban és sütéskor is könnyebb vele bánni. Az áztatástól omlósabb lesz a karaj, de ha nincs időnk, frissen fűszerezve is nagyon finom.

Másnap a tejből kivesszük a húst és papírtörlővel áttöröljük.

A krumplit meghámozzuk, az almareszelőn lereszeljük, sózzuk és 10 percig állni hagyjuk. Ezt követően a levétől kinyomkodjuk, hozzáadjuk a tojásokat, sózzuk, borsozzuk és alaposan összeforgatjuk. Belekeverünk még 6 púpozott evőkanál lisztet és újra jól kikeverjük.

3 nagy cikk fokhagymát 1 dl olajjal elkeverünk, ecsettel vékonyan a hússzeletekre felvisszük, majd a lisztbe forgatjuk.

A fűszerezett hússzeleteket lisztbe forgatjuk, beburkoljuk őket a sűrű burgonyás masszával, majd óvatosan a forró olajba helyezzük. Először fedő alatt sütjük, majd mérsékeljük a lángot és kétszer átfordítva sütjük készre. Papírtörlővel bélelt jénai tálba szedjük, hogy semmi olaj ne maradjon rajta.

Tálalásnál tányérra tesszük az aranybarnára sült, ropogós borzast, megkenjük a tejföllel és megszórjuk reszelt sajttal.

Petrezselymes jázmin rizs volt a körete.

Karaj helyett csirkemellből is készíthetjük.

Nagyon finom, laktató ételt kapunk.


Finom diókrémes sütemény.

Diókrémes sütemény.

Nagyon krémes és finom! A főtt diós krém teszi csodássá ezt a süteményt! Gyors és egyszerű recept, mindenki meg tudja csinálni!

diokremes_sutemeny_20191011.JPG

Hozzávalók:

6 tojás, 6 evőkanál porcukor, 2 tasak vaníliás cukor, 6 evőkanál liszt,1 sütőpor, csipetnyi só.

A krémhez: 30 dkg darált dió, 20 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 2 dl tej, 2 evőkanál liszt, 20 dkg margarin, reszelt csokoládé a tetejére.

Elkészítése:

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéhez adjuk a fele cukrot és a csipet sót, majd kemény habot verünk belőle. A sárgáját a megmaradt cukorral kikeverjük és összekeverjük a habbal. A lisztet és a sütőport összedolgozzunk, lassan belekeverjük.

Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe öntjük és 180 fokos sütőben 35 perc alatt készre sütjük. Kihűtjük, majd három csíkba vágjuk. A diót, a cukrot, a lisztet és a vaníliát egy edénybe tesszük, fokozatosan adjuk hozzá a tejet, hogy ne legyen csomós. Lassú tűzön addig főzzük, amíg krémesedni kezd, amikor kezd sűrűsödni, levesszük a tűzről és kihűtjük. A margarint habosra kavarjuk és hozzáadjuk a krémhez, összedolgozzuk.

A süteményt megkenjük a krémmel, figyeljünk rá, hogy a tetejére is jusson. Megszórjuk a reszelt csokoládéval, majd szeleteljük.

Nagyon kiadós és laktató sütemény.

Kacsamell és comb gyümölcsökkel.

Kacsamell és comb gyümölcsökkel.

Itt az ideje elkészíteni ezt a pompás ételt, mert kínálja magát a sok szőlő, már beérett a birsalma is. A kacsa pedig mindig ünnepi ebédnek számít. Igazán kezdők sem tudják elrontani, annyira egyszerű a sütés és a párolás.

kacsamell_es_comb_gyumolcsokkel_20191019.JPG

Hozzávalók:

személyenként 1-1 kacsa comb vagy fél mellfilé

1 kg szőlő (fehér-fekete vegyesen)

só, bors, majoránna

 

A körethez:

1,2 kg kifliburgonya,

 

1,2 kg birsalma,

fél citrom leve,

3 evőkanál cukor,

6-7 szem szegfűszeg.

A kacsa comb vagy mellfilé bőrét késsel bekockázom, a combot a csontnál mindkét oldalon bemetszem, hogy a fűszereket jól bele tudjam dörzsölni. A szőlőt kézzel összenyomom és a tálban a húsra rakom. A tálat folpackkal letakarom és hűtőbe teszem. Egy napig hagyom ebben a pácban, egyszer-kétszer átforgatom.

Sütés előtt a szőlő héját és a magokat leszedem a húsról, a tálban kipréselem.

Nagy gáztepsibe rakom a combokat és a mellfilét, bőrével lefelé.

A szőlő levét átszűröm, a hús alá és ráöntöm, alufóliával lefedve sütöm kb. másfél órát. Kétszer átfordítom közben. Nem kell hozzá semmilyen folyadék, mert a kacsából kisül a zsírja. Most igazi kicsi combokat és mellfiléket kaptam, szinte alig volt zsírja.

Ha sok zsír lenne, akkor szépen le lehet merni, de maradjon bőven szaft, mivel a köret egy részét is beleforgatom.

A fóliát levéve, a szaftjával locsolva pirosra sütöm a tetejét. (még fél óra kb.)

Köreteként a kifliburgonyát héjában megfőzöm, meghámozom és karikára vágva a kacsa mellé teszem, levében átsütöm. Amíg a kacsa bőre pirul, a krumpli is átveszi a finom ízt. A többi krumplit egy másik tepsiben a kacsa szaftjába téve, a sütő alján sütöm.

Párolt bírsalma:

A birsalmákat bő vízben, tiszta szivaccsal megsúrolom, majd feldarabolom. A középső magházát és a végeket eltávolítom.1 liter vízbe teszek fél citrom levét és 3 evőkanál cukrot, ebbe rakom a szeleteket. A szegfűszeggel párolom legalább fél órát.

A birsalma pikáns íze nagyon illik ehhez az ételhez.

Francia lecsó, a nyár nagy kedvence

Francia lecsó, a nyár nagy kedvence.

Cukkinit adtam a telekről a szomszédnak, mire tőle fehér héjú padlizsánt kaptam, ami elég ritka. Adott volt a recept alapja. Nagyon finom, könnyű ebéd készült, ha valaki nem bajlódik a tésztaköret kirakásával, kenyérrel is kiváló.

francia_lecso_1_20190805.JPG

Hozzávalók 3-4 főre:

1 közepes cukkini 30-35 dkg,

1 közepes padlizsán 30-35 dkg,

1 közepes fej hagyma,

3 gerezd fokhagyma,

fél kápia paprika,

fél fehér paprika,

1 doboz hámozott paradicsom vagy 3-4 paradicsom frissen készítve,

só, frissen őrölt tarka bors, csipetnyi kakukkfű,

2-3 babérlevél,

1 dl olaj a sütéshez.

 

A padlizsánt megmossuk, két végét levágjuk, felkockázzuk és besózzuk. Állni hagyjuk.

A cukkinit megmossuk, a zsenge cukkinit nem hámozzuk, mert abban van a vitamin, majd apró kockára vágjuk.

A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, ugyanígy teszünk a paprikákkal is.

Olajat forrósítunk, rátesszük a hagymát, megsózzuk, mert így könnyebben puhul.

Hozzáadjuk a fokhagymát, a paprikákat, borsot, kakukkfüvet, babérlevelet.

A padlizsán levét kinyomjuk, a cukkinivel együtt rátesszük az alapra.

A paradicsomot 10 perc múlva adjuk hozzá.

Így, együtt készítjük fedő alatt, párszor átkeverve 30 percig.

Tészta illik hozzá, de friss kenyérrel is kiváló.

A férfiek kedvéért kolbészt is süthetünk hozzá.

Palacsinta mindenki kedvére.

Palacsinta sonkával töltött és édes változatban (bátor nyúl recept).

A palacsintát sokféle módon készíthetjük, most egy töltött és édes változat receptjét osztom meg. Laktató fogás egy könnyű leves után.

palacsinta_valtozatok20190816.JPG

Hozzávalók: 4 adag

A szokásos módon palacsintatésztát keverünk:

25 dkg finomliszt,

2,5 dl tej,

2,5 dl szódavíz,

2 tojás,

fél dl olaj,

1 mokkáskanál só,

1 mokkáskanál cukor,

csipetnyi szódabikarbóna.

 

A sütéshez kb. 1 dl olaj.

 

A 2 tekercshez:

6 vastagabb palacsinta,

6 nagy szelet sonka,

10 dkg tejszínes camping vagy boci sajt,

8 vékony szelet (10 dkg) füstölt comb (vagy 10 dkg feketeerdei sonka)

5 dkg reszelt sajt,

 

Az édes palacsintához mazsolás-vaniliás krémtúró és lekvár.

 

Elkészítés:

A tojást keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tej felét, habosra keverjük, és apránként tesszük hozzá a lisztet, a többi tejet, a szódavizet, a sót, cukrot és az olajat, csipetnyi szódabikarbónát. Jól kidolgozzuk és állni hagyjuk. Kis tálkába fél dl olajat öntünk, hogyha szükséges a serpenyőt még megkenjük a sütés előtt, és közben is, ha szükséges.

(Két serpenyőben sütöm, így hamarabb elkészülök vele.)

A 2 tekercshez 6 db vastagabb palacsintát sütünk, egyenként 2-2 merőkanál tésztából.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A tepsibe vagy sütőtálba tegyünk alulra alufóliát.

 

3 vastagabb palacsintát úgy rakjunk le a deszkán, hogy negyedrészt fedjék egymást. Erre kerül a sonka, sajt és ismét sonka. A palacsinta végét kicsit hajtsuk vissza, úgy tekerjük fel és tegyük át a tepsire. A második tekercs ugyanígy készül, a tetejükre reszeljük a sajtot és 20 percig sütjük, amíg a sajt a tekercsek tetejére ráolvad, és kicsit megpirul.

 

A megmaradt tésztát vékonyabbra sütjük, ezt tölthetjük bármilyen töltelékkel ízlés szerint.

 

 

Őszibarackos sertésszűz szeletek jázminrizzsel.

Sertésszűz falatok őszibarackkal és jázminrizzsel.

Különlegesen finom őszibarackunk termett. A sült barack remek kísérője volt ennek az ebédnek, de mártás is készült még belőle. Mostanában a saját gyümölcs nagy kincs.

Ez a recept bármilyen alkalomra, ünnepi ebédnek is kiváló.

oszibarackkal_kesult_sertesszuz_szeletek_20190815.JPG

Hozzávalók: 4 adag

80 dkg sertésszűz,

só, frissen őrölt bors,

5 evőkanál kukoricapehelyliszt (vagy finomliszt),

3 evőkanál olaj és 5 dkg vaj a hús sütéséhez.

6 nagyobb szem őszibarack, (télen befőtt is lehet)

2 evőkanál cukor,

fél citrom leve,

fahéjdarabkák,

2 + 1 dl víz,

1 evőkanál keményítő.


A húst ferdén szeletekre vágjuk, és kicsit kézzel kilapítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd kukoricalisztbe forgatjuk. A forró olajon és vajon a szeletek mindkét oldalát átsütjük 3-4 perc alatt.

Az őszibarackból kettőt félreteszünk, megmossuk, de nem hámozzuk meg. 8 részre vágjuk.

Amikor minden szelet kész, a visszamaradt vajas olajba tesszük a felszeletelt barackokat, óvatosan átforgatjuk.

A többi barackot megmossuk, meghámozzuk és felszeleteljük. Lábasban a cukrot 2 dl vízzel és a citromlével felöntjük, majd a barackokat belerakjuk. A citromlé fontos, mert így marad szép a barack színe. 4-5 perc múlva felforr.

A hideg vízzel elkevert keményítőt simára dolgozzuk és pár kanál barack főzőlével a barackokra visszaöntjük. Már csak összeforrósítjuk és kész.

Különlegesen finom mártást kapunk.

Jázmin rizzsel tálaljuk. Sárgabarackkal vagy más gyümölccsel is próbálják ki.

 

Sárgabarackos gombóc és sok ötlet.

Sárgabarackos gombóc és még sok ötlet.

Nagyon jó termés volt idén sárgabarackból. A lekvárok és a befőtt már sorakoznak a polcokon, de ezt az ételt ki ne hagyják. Már raktam el a fagyasztóba is félbevágott barackokat gombóchoz, szeletekre vágva süteménybe és a sárgabarackos csirkemell is elkészült már. Nemcsak szezonban, de télen is élvezhetjük így ennek a csodás gyümölcsnek az ízeit. A sárgabarackos csirkemell receptjét megtalálják a www.batornyul.blog.hu oldalon.

sargabarackos_gomboc.JPG

Hozzávalók a gombóchoz 4 személyre:

10 szem szép sárgabarack,

60 dkg burgonya,

20-25 dkg finomliszt,

diónyi zsir és mokkáskanálnyi só a tésztához,

5 evőkanál cukor,

1 evőkanál fahéj,

15-20 dkg zsemlemorzsa,

1 evőkanál zsír a morzsa pirításához,

rétesliszt a tészta nyújtásához.

 

A burgonyát meghámozzuk és kockára vágva, sós vízben feltesszük főni.

 

A zsíron a zsemlemorzsát megpirítjuk és hagyjuk kihűlni.

A sárgabarackokat megmossuk, félbevágjuk, ha vastag a héja, lehámozzuk. (Nálunk nagyon édes volt a barack, a héja vékony, így hámozásra nem volt szükség.)

Ha a burgonya megfőtt, 40-45 dkg-ot kiveszünk belőle, pár percig hagyjuk hűlni, összetörjük, majd a zsírt és a sót, végül a lisztet hozzáadva jól kidolgozzuk. Könnyen nyújtható tésztát kapunk. Ebből az adagból nekem 16 gombóc lett, ami 4 személyre elegendő.

 

A lisztezett deszkán a tésztát kinyújtjuk és 6 cm-es kockákra vágjuk. A tenyerünkbe téve a tészta széleit még kicsit megnyújtjuk, a fél barackot rátesszük és 1 mokkáskanál fahéjas porcukrot teszünk a közepébe. A széleket ráhajtjuk és gombóccá formázzuk. Tányérra rakjuk, míg a tésztavíz felforr.

A gombócok főzővízébe mindig tegyünk 1 evőkanál olajat.

Amikor a víz felforrt, beleteszünk adagonként 6-8 gombócot, 2 perc múlva óvatosan megkeverjük (ez azért kell, hogy ne tapadjon le az edény aljára) majd amikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, még 5 percig főzzük.

A gombócokat szűrőtálba téve lecsöpögtetjük és a zsemlemorzsába forgatjuk, a lábasban inkább rázogatjuk, hogy körös-körül belepje a morzsa. Tányérra szedjük és a megmaradt fahéjas cukorral megszórjuk.

 

A megmaradt burgonyából és levéből jóízű levest készítettem: 1 evőkanál zsíron megpirítottam 5 dkg apróra vágott kolozsvári szalonnát, rátettem 5 dkg tarhonyát. Amikor az is megpirult, hozzáadtam fél fej apróra vágott vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, 1 szál lestyánt és zellert, majd a maradék burgonyát és annak levét hozzáadva felengedtem. Só, bors került még bele és végül egy kellemes leves lett belőle. Remek kiegészítő a gombóc előtt.

 

Remélem jó ötleteket adtam, sokan kipróbálják majd a receptjeimet.

Bazsalikomos pulykaszelet.

Bazsalikomos pulykaszelet színes tésztával.

Igazi könnyű, nyári étel. A friss bazsalikom íze kiválóan átjön ebben az ételben.

Jó választás kezdő háziasszonyoknak is.

bazsalikomos_pulykaszelet_201907.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

70-80 dkg pulykamedál vagy mell filé,

1 közepes fej vöröshagyma,

só, őrölt tarka bors,

fél kápia paprika és negyed fehér paprika csikozva,

1 teáskanál pirospaprika,

3 levél bazsalikom,1 lestyánlevél, fél mokkáskanálnyi curry, fél mokkáskanál őrölt gyömbér, (ezt teatojásba rakom, a végén eltávolítom, így csak az íz marad benn az ételben)

3 evőkanál olaj,

2 dl főzőtejszin, 1 evőkanál keményítő.


1 csomag színes durum orsótészta.


A pulykamedált félbevágom, vagy a mellfilét felszeletelem. Sózom és tarkaborsot őrölök rá.

A vöröshagymát megtisztítom, apróra vágom és az olajon megdinsztelem. (Ilyenkor szoktam sózni a hagymát, mert hamarabb szétesik.)

Ráteszem a paprikát, pár perc múlva a húst és fehéredésig pirítom, a tetejére rakom a paprikákat, a fűszereket, és kevés forró vizet vagy levesalaplét adok hozzá. Mivel a kertünkben van bazsalikom, mindig teszek el fóliában télire is kis csomagokban, az íze tökéletesen megmarad.

A húst puhára párolom kb. 40 percig.

Ezalatt a tésztát kifőzöm, a főzőlevéből kiveszek egy kis edénybe és a hús levét ezzel pótolom, ha elfő, ugyanis a keményítő kiváló a sűrítéshez. Ezt azért találtam ki, mert a tejszínt nem mindenki fogyaszthatja.

Más verzióban kerül bele 2 dl főzőtejszín 20%-os, aki úgy szeretné. A tejszínt elkeverem 1 evőkanál keményítővel vagy liszttel, majd a hús levéből teszek hozzá még 2-3 merőkanállal és simára összedolgozom, átturmixolom, szitával átszűröm, úgy öntöm a húsra. Pár perc alatt, már lassú tűzön, állandó keverés mellett összeforralom. Így lesz selymes a mártásunk.

Köretként színes durum orsótésztát adtam, ami nagyon egészséges.

Csirkemellből vagy combból is készíthető.

 

Csirkecombok almaágyon sütve.

Csirkecombok almaágyon sütve.

csirkecombok_almaagyon_sutve.JPG

Különleges a csirkecomb a sokféle fűszerrel sütve, aztán a szaft az almával együtt krémes mártássá válik. A recept könnyen elkészíthető, kezdőknek is ajánlom. Körete a még kevéssé ismert quinoa volt, ami gluténmentes, nagyon egészséges, a receptben részletesen írok róla.

 

Hozzávalók 4 személyre:

4 db egész csirkecomb vagy 8 felsőcomb,

2-3 nagy alma,

1 közepes vöröshagyma,

só, bors ízlés szerint,

fűszerek: rozmaring, kakukkfű, tárkony, bazsalikom, borsikafű (összesen 1 evőkanálnyi)

3-4 evőkanál olaj.

 

Elkészítése:

A csirkecombokat megmossuk, papírtörlővel szárazra töröljük, fűszerezzük..

(A csontok mellett mindig bevágom a húst, és a bőrt megemelve fűszerezem a combokat, így mindenhol egyformán zamatos lesz.)

A hagymát megtisztítjuk és negyedeljük. Az almákat megmossuk, hámozás nélkül felszeleteljük.

A közepes méretű tepsibe 2 evőkanál olajat teszünk, erre kerülnek a hagyma és az almaszeletek.

A csirkecombokat ráfektetjük bőrével felfelé.

Alufóliával lefedjük és 200 fokra előmelegített sütőben 50 percig sütjük.

Levesszük a fóliát, a combok bőrét olajjal megkenjük és a hús pirulásáig sütjük, ez az idő mindenkinek a sütőjétől és a combok nagyságától is függ.

A hús olyan puha lett, hogy az alsó csontot egyetlen fordítással kivettem tálalás előtt.

Mikor a combok elkészültek, tálra kiszedjük, és a tepsiben lévő almákat, hagymát a szafttal átturmixoljuk. Könnyű, finom mártást kapunk. (Nem tettem hozzá tejszínt, mert így is krémes állagú lett.)

 

Quinoa volt a körete, ami Dél-Amerikából származik, ahol 6.000 év óta az egyik fő táplálékforrás. Az inkák a "Magok Anyjának" tartották. Ásványi anyagokban gazdag leveleiből főzeléket vagy salátát készítettek.
Mustármag nagyságú magja összetételében hasonlít a gabonafélékhez. Gluténmentes álgabonának is nevezik. Magas a fehérje-, magnézium- és vastartalma.
Jól helyettesíti a rizst. Mindent elkészíthetünk belőle, amit rizsből szoktunk: köretet, főételt vagy akár desszertet is.

Elkészítése: 2 bögre forró vízbe öntünk 1 bögre quinoát, 10-12 perc alatt (közben párszor átkeverjük) a vizet teljesen beszívja és pergős, tápláló köretet kapunk.

(Tipp: amikor kész, még a lábast le szoktam takarni törülközővel, így sokáig meleg marad.)

Gombás, sonkás tekercsek.

Gombás, sonkás tekercsek.

Jó választás egy könnyű leves mellé, illetve ha a család nem csak az édes változatot szereti a palacsintából. Mindenkinek kedvezünk így.

gombas-sonkas_tekercs_2019.JPG

Hozzávalók: 4 adag

A szokásos módon palacsintatésztát keverünk:

25 dkg finomliszt,

2,5 dl tej,

2,5 dl szódavíz,

2 tojás,

fél dl olaj,

1 mokkáskanál só,

1 mokkáskanál cukor.

A 2 tekercshez:

6 vastagabb palacsinta,

4 nagy szelet pulykamell sonka, vagy pápai sonka,

5-5 dkg reszelt sajt,

20 dkg gomba, konzerv is lehet,

só, bors, petrezselyem, 1 evőkanál zsemlemorzsa,

olaj a gomba párolásához.

 

Elkészítés:

A tojást keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tej felét, habosra keverjük, és apránként tesszük hozzá a lisztet, a többi tejet, a szódavizet, a sót, cukrot és az olajat.

Jól kidolgozzuk és 15-20 percig állni hagyjuk. Kis tálkába fél dl olajat öntünk, hogyha szükséges a serpenyőt még megkenjük a sütés előtt.

(Két serpenyőben sütöm, így hamarabb elkészülök vele.)

A 2 tekercshez 6 db vastag palacsintát sütünk, egyenként 2-2 merőkanál tésztából.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A tepsibe vagy sütőtálba tegyünk sütőpapirt.

3 vastagabb palacsintát úgy rakjunk le a deszkán, hogy negyedrészt fedjék egymást. Erre kerül a sonka, reszelt sajt és a megpárolt gomba. A gomba levét teljesen párologtassuk el.

A palacsinta végét kicsit hajtsuk vissza, úgy tekerjük fel és tegyük át a tepsire. A második tekercs ugyanígy készül, a tetejükre reszeljük a sajtot és 20 percig sütjük, amíg a sajt a tekercsek tetejére ráolvad, és kicsit megpirul.

A megmaradt tésztát vékonyabbra sütjük, ezt tölthetjük bármilyen töltelékkel ízlés szerint.

 

Hústorta, a szuper recept.

Hústorta, a tuti recept, bátor nyúl módra.

Saját recept, a siker garantált kezdőknek is. A tálalás kedvünk szerint lehet friss, tavaszi salátákkal, majonézes kukoricával, rizs vagy burgonyakörettel, főzelékkel. Mivel hidegen is tálalhatjuk, lehet hidegtál része,  szines köritésekkel, akár ünnepnapokra is.

A darált hús sokszínű felhasználására egy új recept. Amennyiben a húst helyettesítjük gombával vagy brokkolival, újabb finomságot kapunk és a nem húskedvelőknek is kedveskedünk.

Nem mellékes szempont, hogy sokkal könnyebb, mint a bő olajban sült társa!!

hustorta_20190411.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg darált hús (sertés, pulyka, csirke),

1 közepes hagyma, vagy 2 szál újhagyma, zöldjével együtt,

negyed paprika,

2 gerezd fokhagyma,

só, őrölt bors, majoránna,

1 teáskanál pirospaprika,

2 zsemle,

3 evőkanál liszt.

2 tojás,

2 evőkanál olaj,

2 evőkanál olaj a sütőtál kikenéséhez,

2 evőkanál zsemlemorzsa a sütőtál aljára.

 

Az apróra vágott hagymát 2 evőkanál olajon, vagy zsíron megdinszteljük, rátesszük a darált húst, fokhagymát, a kockázott paprikát és állandó keverés mellett fehéredésig lepirítjuk.

(kb. 5 percig). A tűzről levéve teáskanálnyi pirospaprikát teszünk rá.

Hozzáadjuk a fűszereket. A majoránna nagyon finom ízt ad az ételnek.

A zsemléket beáztatjuk, majd kinyomkodva tálba tesszük.

A húst összekeverjük 2 felvert tojással, a zsemlével és a hagymás keverékkel.

A húst olajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt, kerek, 28 cm átmérőjű, tűzálló tálba, sütőformába vagy tepsibe tesszük, tetejét szépen elsimítjuk.

200 fokos előmelegített sütőben 40-45 perc alatt megsütjük.

Pihentetés után tortaszerűen szeleteljük.

Könnyű, finom ételt kapunk.

 

Csirkemell kókuszbundában édesburgonyával.

Csirkemell kókuszbundában édesburgonyával.

Újat szeretők és kezdők figyelmébe ajánlom ezt a receptet.

Ez a könnyű és mégis különleges csirkemell gyorsan elkészül, változatos körettel tálalható.

Egy ötlet, hogy a régi, megszokott bundán is változtassunk.

csirkemell_kokuszbundaban_20190407.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg csirke mellfilé,

só,

10 dkg liszt,

2 nagyobb tojás,

10 dkg kókuszreszelék,

2 evőkanál olaj a tepsi kikenéséhez.

 

A körethez:

30 dkg édesburgonya,

70 dkg fehérburgonya,

só,

1 dl kókusztej,

csipetnyi őrölt szerecsendió,

3 dkg vaj.

 

 

A csirkemell filét felszeleteljük, és megsózzuk.

Lisztbe, felvert tojásba, majd a kókuszreszelékbe forgatjuk. Kicsit rá is lapíthatjuk.

Közepes méretű tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd a 2 evőkanál olajat elkenjük rajta.

A bundázott csirkemell szeleteket sorba a tepsibe rakjuk és a 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük.

Nem fedjük le, mert így szépen pirul.

25 perc múlva lapáttal megfordítjuk a szeleteket, újabb 30-35 perc után már kész is az omlós hús. Persze a sütőnktől is függ, de a színe mutatja, mikor lesz kész.

Tálalásig fedjük le alufóliával, ha a köret még nem készült el.

 

A körethez:

A burgonyákat megtisztítjuk és kockára vágva, enyhén sós vízben külön-külön megfőzzük. Az édesburgonya ugyanis hamarabb megpuhul.

Leöntjük róluk a vizet és a fehér burgonyából kb.30 dekányit adunk az édesburgonyához. Még melegen csipetnyi szerecsendiót szórunk rá. A kókusztejet folyamatosan adagolva áttörjük, így nagyon krémes állagú pürét kapunk.

 

A fehér burgonyát püré, vagy petrezselymes formában tálaljuk, mert esetleg nem mindenki szereti az édesburgonyát. Így mindenki kedvére készült az ebédünk.

 

 

Csirkecomb átmeneti kabátban.

Csirkecomb könnyű, tavaszi kabátban.

A nehéz bunda helyett készítsünk könnyű, finom kabátot ennek a csirkének, mert különlegesen finom, könnyű ebédet kapunk. Kedveztem mindenkinek, hisz a rizsliszt gluténmentes, a köretek is igazodtak bárki ízléséhez. Csirkemellből is tökéletes recept.

csirkecomb_atmeneti_kabatban.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

8 db csirke felső comb vagy 4 egész comb,

2 tojás,

1 pohár natúr joghurt,

3 púpozott evőkanál rizsliszt,

1 teáskanál bors, 1 teáskanál só, csipetnyi szerecsendió,

3 evőkanál liszt a hús forgatásához,

olaj a sütéshez.

A körethez:

50 dkg brokkoli, (a szárát el ne dobjuk, vágjuk apróra, a vastagabb részt hámozzuk és úgy daraboljuk, a csirke leveshez használjuk)

70 dkg tisztított burgonya,

5 dkg vaj.

Elkészítése:

A felső combokból a csontot kivesszük, a bőrét eltávolítjuk, azt levesbe használjuk. Könnyű levest kapunk így. Most csak felső combot használtam! A húst sózzuk, borsozzuk. A tojást kevés sóval felverjük, a fűszerekkel, joghurttal és a rizsliszttel elkeverjük.. A joghurttól és a rizsliszttől nagyon könnyű és finom lesz a hús. A combokat először lisztbe mártjuk, majd a kikevert masszába mártjuk.. Forró olajban kisütjük, egyik oldalát fedő alatt, fordítás után a lángot kissé mérsékeljük. Arra figyeljünk, hogy az olaj ellepje a húsokat! A megmaradt mártásba rakjunk a brokkoliból, így rántott köretünk is lesz.

Papírtörlőre szedjük, hogy semmi olaj ne maradjon rajta. Frissen különlegesen finom, de hidegen is fogyaszthatjuk salátával.

A körethez burgonya pürét, párolt brokkolit készítettem, de a burgonyához pár fej brokkolit is összekevertem, így még színesebb lett a tál.

A paradicsomra a tavasz hírnökét, medvehagymát vágtam oliva olajba keverve.

Majoránnás pulykamell masni tésztával.

Majoránnás pulykamell farfalle (masni) tésztával.

Nagyon könnyű, finom étel, jó választás kezdő háziasszonyoknak is. Csirkemellből vagy combból is készítheti, aki azt jobban kedveli.

majorannas_pulykamell_20190315.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg pulykamell filé,

1 közepes fej vöröshagyma,

só, őrölt tarka bors,

3 ág majoránna vagy 1 teáskanál szárított,

fél mokkáskanálnyi koma curry,

3 evőkanál olaj,


1 csomag durum farfalle (masni) tészta.


A pulykamell filét kockákra vágom.

A vöröshagymát megtisztítom, apróra vágom és az olajon megdinsztelem. (Ilyenkor szoktam sózni a hagymát, mert hamarabb szétesik.)

Ráteszem a húst és fehéredésig pirítom, frissen őrölt tarkaborsot és kevés koma curryport teszek rá, a tetejére rakom a majoránna ágakat és kevés forró vizet vagy levesalaplét adok hozzá. Mivel a kertünkben van majoránna, mindig teszek el fóliában kis csomagokban, az íze tökéletesen megmarad.

A húst puhára párolom kb. 30 percig.

Ezalatt a tésztát kifőzöm, a főzőlevéből kiveszek egy kis edénybe és a hús levét ezzel pótolom, ugyanis a keményítő kiváló a sűrítéshez. Ezt azért találtam ki, mert a tejszínt nem mindenki fogyaszthatja.

2 dl főzőtejszín 20%-os, aki úgy szeretné. A tejszínt elkeverem 1 evőkanál keményítővel vagy liszttel, majd a hús levéből teszek hozzá még 2 merőkanállal és simára összedolgozom, úgy öntöm a húsra. Pár perc alatt, már lassú tűzön, állandó keverés mellett összeforralom.

A pulyka mell filéhez durum tésztát adtam, ami nagyon egészséges.

 

Csupa vitamin tál magvas szűzérmével.

Csupa vitamin tál magvas szűzérmével.

Ez az étel annyi vitamint tartalmaz, hogy felsorolni is sok. Bármilyen más sülttel is kiváló.

Egy darab édesburgonya biztosítja a napi javasolt A-vitamin bevitel kétszeresét és a napi C-vitamin szükséglet egy harmadát. Gazdag B6 vitaminban, rostban, vasban és káliumban, nagyon kevés zsiradékot és nátriumot tartalmaz.

A cékla valóságos vitaminbomba, a téli hónapokban különösen ajánlott a fogyasztása.

Lila burgonya.A piacokon többféle lila burgonya is kapható. Mindegyikük Dél-Amerikából származik, és burgonya különlegességként termesztik őket. A lila burgonya gyorsabban megfő.

A körethez használtam még savanyú káposztát reszelt sárgarépával, ami szintén rengeteg vitamint tartalmazott. A hozzá készült szűzérméket pedig magvas morzsába forgattam, ami mandulát, napraforgó és tökmagot is tartalmazott.

vitamintal_magvas_szuzermevel_20190203.PNG

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg édesburgonya,

50 dkg lila burgonya,

2 közepes fej cékla,

20 dkg savanyú káposzta,

1 közepes sárgarépa (10-15 dkg)


60 dkg sertés szűzérme,

só, őrölt tarkabors,

4- 5 evőkanál liszt,

2 tojás,

magvas morzsa a panirozáshoz.

Az öntethez: 2 evőkanál olivaolaj, 1 evőkanál balzsamecet (most bio-t használtam), 1 evőkanál méz, 1 evőkanál citromlé, fél narancs leve.

Az édes és lila burgonyát hideg, sós vízben héjastól feltesszük főni, de mivel a lila burgonya hamarabb kész,azt külön kivesszük és hűlni hagyjuk.

A céklát külön főzzük, tisztítás után szeleteljük.

A savanyú káposztát felaprítjuk és a reszelt sárgarépával összekeverjük.

A szűzérméket szeletelés után sózzuk, borsozzuk, lisztbe, felvert tojásba és magos morzsába forgatjuk. Közepesen forró olajban sütjük, hogy a magok csak piruljanak.

Különösen finom ebéd.