Bátor nyúl konyhája

Bátor nyúl konyhája

Csirkemell burgonyaágyon.

2022. január 12. - Takács Gyuláné Erzsike

Csirkemell burgonyaágyon.

Kiváló egytálétel. Akkor készítsük, ha könnyű, hétvégi ebédet szeretnénk, de nincs sok időnk a konyhában. A lényeg, hogy nagyon finom, az év bármely időszakában elkészíthető. Vendégvárónak is kiváló, akkor nagyobb adagban készül.

csirkemell_burgonyaagyon_jo_20220108.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

65-70 dkg csirkemell filé (8 szelet)

só, őrölt bors, (ha van, tarka bors)

5 dkg vaj,

1 pohár joghurt,

2 gerezd fokhagyma,

1,2 kg burgonya,

2 szál újhagyma vagy 1 fej lilahagyma,

5-10 dkg reszelt sajt.

 

A csirkemell filét szeletekre vágjuk. A joghurtot karikára vágott fokhagymával összekeverjük, ebbe forgatjuk a szeleteket.

Állni hagyjuk hűtőben 1 órán át, de előző este is előkészíthetjük.

 

A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk.

A tepsibe teszünk 5 dkg olvasztott vajat, erre rakjuk a burgonyakarikákat, rétegenként sót vagy ételízesítőt szórunk rá ízlés szerint.

Az újhagymát felkarikázzuk, vagy a lila hagymát meghámozzuk, félbevágjuk és szeleteljük.

Tavasszal medvehagymával is készíthetjük, még ízesebb lesz az ételünk.

Rászórjuk a burgonyára.

A hússzeleteket a tepsibe rakjuk,sózzuk, tarkaborssal megszórjuk, a sajtot ráreszeljük.

Az almareszelőn reszelve mutatósabb lesz a sajtkéreg.

Előmelegített sütőben, 200 fokon süssük alufóliával lefedve 60 percig , ezalatt az ízek kellemesen összeérnek.

Az alufóliát levéve a reszelt sajt pirulásáig sütjük készre.

 

Gyors, és nagyon könnyű étel. Az év bármely időszakában készíthetjük.

 

Húsos burgonyatorta bátor nyúl konyhájából

Húsos burgonyatorta bátor nyúl konyhájából.

Egyszerűen elkészíthető, könnyű, finom, ezek a szavak jellemzőek erre az ételre. A kezdők bátran kipróbálhatják, a tapasztaltabb háziasszonyoknak pedig gyerekjáték az elkészítés.

 burgonyatorta_20211204.jpg

 husos_burgonyatorta_20211204.JPG

Hozzávalók: 4 adaghoz

70 dkg burgonya,

1 közepes fej vöröshagyma, 2 nagyobb gerezd fokhagyma, só, bors, provence-i fűszerkeverék, (helyette: kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, majoránna is tökéletes)

1 teáskanál piros arany (csemege) vagy piros paprika,

20 dkg darált hús,

3 evőkanál zsemlemorzsa,

2 tojás, 10 dkg reszelt sajt,

1 evőkanál zsír vagy olaj a hús sütéséhez.

 

A hagymát apróra kockázzuk és a forró zsíron megdinszteljük. (Ekkor teszem rá a sót, mert gyorsan megpuhul így a hagyma.) Hozzáadjuk a darált húst, a zúzott fokhagymát és együtt készül kb. 15 percig. A paprikával és a fűszerekkel ízesítjük.

A burgonyát meghámozzuk, a reszelő nagy lyukán (almareszelőn) megreszeljük. Hozzáadjuk a tojást és a zsemlemorzsát.

A hússal összekeverjük, és a sütőpapírral bélelt formába öntjük. Elegyengetjük.

200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, utána reszeljük rá a sajtot, azzal még további 15 percig készül. Mivel villanysütőm van, a sütő kikapcsolása után is pirul még a sajt.

Ezalatt elkészül a tzatziki mártás. Ehhez a kígyó uborkát az almareszelőn megreszeljük, lesózzuk, állni hagyjuk 20 percig. A csokor kaprot apróra vágva a natúr joghurthoz tesszük, pici borssal ízesítjük, végül az uborkát belekeverjük (a levét leöntjük, de nem szoktam kicsavarni, mert oda a sok vitamin.).

Ugye milyen egyszerű? Készítsd el bátran!

 

 

Paradicsomsaláta mozzarellával.

Paradicsomsaláta mozzarellával.

Könnyen elkészíthető, igazán finom nyári saláta. Kicsit behűtve remekül összeérnek az ízek.

Önállóan is pompás, de gazdagíthatjuk még sonkával, illetve húsok mellé is ajánlom.

paradicsomsalata_20210622.JPG

Hozzávalók 3 személyre:

3 nagyobb szem paradicsom,

1 közepes fej új lilahagyma,

20 dkg mozzarella sajt,

só, frissen őrölt bors,

bazsalikoom,

1 evőkanál olivaolaj.


A paradicsomokat félbevágjuk, majd kb. fél centiméteresre szeleteljük.

A lilahagymát felkarikázzuk, enyhén megsózzuk és kicsit állni hagyjuk.

A mozzarella sajtot tetszés szerint szeleteljük vagy karikázzuk.

A tálon először a paradicsomszeleteket helyezzük el, bazsalikommal megszórjuk, erre kerül a lilahagyma. Meglocsoljuk az olivaolajjal, majd őrölt borsot teszünk rá.

Tetejére kerül a mozzarella sajt.

A hűtöben pihentetjük kicsit a salátát , így az ízek hamar összeérnek.

Gazdagíthatjuk sonkával, főtt tojáskarikákkal, ezzel már tartalmas, de mégis könnyű ebéd vagy vacsora.

Különleges, réteges, omlós csirkemell bátor nyúl konyhájából.

Különleges, réteges, omlós csirkemell bátor nyúl konyhájából.

Egyszerűen elkészíthető, különleges ízű csirkét kapunk. Kezdőknek is nagyon ajánlom, a siker garantált.

a_legegyszerubb_omlos_csirkemell_bator_nyul_konyhajabol_20210425.JPG

Hozzávalók: 4 személyre

65-70 dkg csirkemell

1 nagy dobozos tejföl (330-450 g)

2 gerezd fokhagyma reszelve,

1-1 mokkáskanál majoranna, rozmaring, kakukkfű,

1 kávéskanál só, bors. (a frissen őrölt tarkaborsot használom)

4 nagy szelet feketeerdei sonka,

10 -15 dkg sajt, a tetejére reszelve.

A csirkemellet felszeleteljük. Sózzuk, borsozzuk.

A jénai vagy más sütőtálat előkészítjük.

A nagy dobozos tejfölt beletesszük egy tálba, hozzáadjuk a fűszereket, a csirkeszeleteket megforgatjuk benne, majd ebben hagyjuk állni pár órát. (Azonnal is elkészíthető, de az állás során a fűszerek íze jobban érvényesül.)

A sütőtálba a csirke pácolólevéből pár kanállal teszünk, erre rakjuk a feketeerdei sonkát (4 szelet elég, az íze viszont fantasztikus) sorban lerakjuk a tejfölös csirkemell szeleteket. A megmaradt fűszeres tejfölt a hús tetejére simítjuk, és alufóliával lefedve 50 percig sütjük 200 fokos sütőben. Ne csodálkozzunk, ha a hús kicsit összemegy a párolás közben.

Az alufóliát levéve, tetejét megszórjuk reszelt sajttal. (Ha 10 dkg trappista és 5 dkg füstölt sajtot használunk, még ízesebb lesz.) Így sütjük tovább, amíg a sajt szépen megpirul.

Sütőtől függően ez 15-20 perc.


Körete lehet főtt vagy sült burgonya, párolt zöldség és rizs. Most rizst készítettem hozzá.

 A körethez a medvehagyma levele a saját kiskertünkből való.

 

Hasselbach burgonya és karfiolrózsák a natúr karaj köreteként.

Hasselbach burgonya, és karfiolrózsák a natúr karaj köreteként.

A köret most nagyobb hangsúlyt kapott a receptemben. Szerettem volna bemutatni a Hasselbach burgonyát, amit elkészíteni nagyon könnyű, a karfiolrózsákkal együtt remek kisérője a sülteknek.

hasselbach_burgonya_karfiolrozsak_natur_karajszelet_20210131.JPG

Hozzávalók: (4 személyre)

80-90 dkg burgonya, (6 közepes darab)

10 dkg vaj,

himalája só,

 

1 közepes fej karfiol,

2 dl tejföl,

1 tojás, só, fehér bors, csipet szerecsendió,

reszelt sajt a tetejére.

 

8 szelet rövidkaraj,

só, frissen őrölt tarkabors,

zsír a sütéshez, (most kacsazsírt használtam),

1/2 csokor petrezselyemzöld, kápia paprika a diszítéshez.


Az egyforma nagyságú burgonyákat meghámozzuk, papírtörlővel szárazra töröljük. A burgonyákat 2/3 részéig sűrűn bevagdaljuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk.

A vajat megolvasztjuk, ecsettel a burgonyákat megkenjük, a himalája sóval megszórjuk, előmelegített sütőben 200 fokon elkezdjük sütni kb. 30 percig, akkor ismét megkenjük vajjal. Addig sütjük, amíg a burgonya megpuhul és elérjük a képen látható színt. A sütőnktől is függ az idő hossza.

A karajszeleteket kiveregetjük, sóval, borssal meghintjük és pihentetjük.

A karfiolrózsákat forrásban lévő, kicsit sós vízben főzzük, majd hideg vízbe szedjük, így hagyjuk kihűlni. (Pici tejet is szoktam a vízbe tenni, így szép fehér marad a karfiol.) Vajjal kikent tepsibe tesszük a rózsákat és megkenjük tojás, tejföl és fűszer keverékével. Sajtot reszelünk a tetejére és a sütőben sütjük a kívánt szín eléréséig.

A karajszeleteket a forró zsíron átsütjük, szinte egyszerre készül el az egész ebéd.

A Hasselbach burgonyát a Kedvenc krumplis receptjeink című könyvemből készítettem.

Lasagne egyszerűen, bátor nyúl konyhájából.

Lasagne egyszerűen, bátor nyúl konyhájából.

lasagne_202101.JPG

Nagyon finom, könnyen elkészíthető étel, családunk így szereti. Ez az étel is a mindenki másképp csinálja kategóriába tartozik.

Hozzávalók 4 személyre

50 dkg darált hús, sertés, vagy vegyesen sertés és marha, vagy pulykahús,

1 közepes vöröshagyma,

negyed kápia és fehér paprika,

3 evókanál olaj, vagy zsír és olaj keveréke

só, bors ízlés szerint,

pirospaprika,

1 csomag bolognai fűszerkeverék (vagy oregánó, bazsalikom, rozmaring)

2 dl tejföl,

15 dkg reszelt sajt,

25 dkg tészta lasagne ( a gyermelyi a legjobb tapasztalatom szerint, mert a lapok jól kidolgozottak, főzés után is szépen egyben maradnak.)

 

Nagyobb edényben fölteszünk vizet forrni, és kifőzzük a tésztát a csomagoláson megjelöltek szerint. Tipp: a tésztát tálcára szedem ki és annyi részre osztom, ahány sort akarok készíteni.

A vöröshagymát kockára felvágjuk, majd egy serpenyőbe olajat öntünk, és elkezdjük dinsztelni a hagymát. Vagy csak olajat, vagy fele zsírt és olajat használok, így könnyebb lesz az étel. A paprikát apróra kockázzuk, ezzel ízt és színt is adunk hozzá. Sózzuk, piros paprikával megszórjuk, majd 2 dl hideg vízzel felöntjük és pár percig hagyjuk forrni.

Amikor ismét forr, beletesszük a darált húst, kevergetve fehéredésig sütjük (kb.10 perc).

Ha kész bolognai alapot használunk, akkor azt 3 dl vízzel elkeverve ráöntjük a húsra, úgy puhítjuk tovább. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.

A szaftból 3 merőkanálnyit a közepes tepsi aljára öntsünk, további 3-4 merőkanálnyit hagyunk a tészta tetejére amit a 2 dl tejföllel elkeverünk.

A tepsibe lerakjuk az első sor tésztát, erre a hús, ismét tészta, reszelt sajt, hús, végül a harmadik sor tészta következik. Megöntözzük a tejföllel, ráreszeljük a sajtot.

180 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük, az idő mindenkinek a sütőjétől is függ, a lényeg, hogy a képen látható szín legyen. Ennyi idő elég, hisz minden elő van főzve, csak az ízeknek kell összeérni. Tálalás előtt hagyjuk kicsit állni, hogy szépen tudjuk szeletelni. Nagyon jól lehet melegíteni is, ha marad belőle.

 

Pagodakarfiol, a csodás zöldség, több ötlet bátor nyúl konyhájából.

Pagoda karfiollal sok ötlet bátor nyúl konyhájából.

Különlegesen szép zöldség a pagodakarfiol. Aki még csak csodálta a piacon, de nem próbálta, szívből ajánlom. A brokkoli és karfiol keveréke, de annyira könnyű és finom, hogy köretként kiváló, levesként finom, főzelékként laktató. Nagyon finom és kipróbálásra feltétlenül ajánlott recept, kezdőknek is.

 pagodakarfiol_1.JPG

pagodakarfiol2.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg pagoda karfiol (tisztán mérve) levéllel, torzsával kb. 80 dkg.

 

2 dl tejszín vagy tejföl,

2 evőkanál keményítő vagy rizsliszt (most utóbbit használtam),

1 teáskanál ételízesítő vagy húsleveskocka,

1 teáskanál só, bors.

 

A pagodakarfiol keményebb, mint a rokona, ezért csodásan egyben marad. A rózsákat sóval és leveskockával ízesített vízben kb. 10-15 percig pároljuk. (Ahhoz, hogy a színe zöld maradjon, kevés szódabikarbónát tegyünk a főzővízbe.)

Ha köretként, egészben tálaljuk, a párolási időt követően vegyük ki a főzőléből, a leveshez kicsit tovább pároljuk.

Ha levesként, vagy főzelékként tálaljuk: a tejszínt keverjük el a rizsliszttel, majd a karfiol főzőlevéből vegyünk ki 3 merőkanállal, keverjük el és szűrőn átszűrve adjuk az ételhez.

A leveshez adjunk bruscettát, levesgyöngyöt.

Főzelékként is kiváló, akkor bármilyen húsételhez remek.

A legfinomabb rakott csirkemellhez is kiváló köret.

 

 

Óriás húsgombóc zöldséges szelettel, kapros mártással. Bátor nyúl recept.

Óriás húsgombóc zöldséges szelettel, kapros mártással.

Űj megoldás, kevesebb munkával készült finom óriásgombóc. A húsgombócot (fasirtot) sokféleképpen lehet készíteni, kis gombócban morzsába forgatva, egybesütve, tojással töltve, de akkor Stefánia vagdaltnak hívják.

orias_husgomboc_zoldseges_szelettel_kapros_martassal_20201115.JPG

Mivel hárman voltunk, 3 nagy gombócot formáztam.

A gombóchoz:

50 dkg darált hús, 2 zsemle beáztatva, majd kicsavarva, 1 közepes fej hagyma és kevés paprika megdinsztelve 1 evőkanál zsiradékon, pirospaprika, 2 tojás, 2 gerezd reszelt fokhagyma, só, bors, majoránna, kevés kakukkfű.

A szokásos módon elkészített húsmasszából 3 nagy gombóc készült, amit zsírozott tepsiben fólia alatt egy órán át 180 fokon, majd a tetejét kevés olajjal megkenve, egy deciliter vizet aláöntve fólia nélkül a kívánt szín eléréséig sütöttem. Zsemlemorzsa nem került rá!

Most még lehet zsenge cukkinit kapni, ezért is nagyon ajánlom ezt a köretet! A lényeg, hogy könnyű és finom, minél több színes zöldséget használjunk.

Hozzávalók:

30 dkg zsenge cukkini, 25 dkg krumpli,1 kis fej lilahagyma, 1 szál újhagyma zöldjével, negyed kápia paprika, 2 gerezd fokhagyma,

3 evőkanál rizsliszt + később 1-1 kanálnyi,

2 tojás,

1 teáskanál só, 1 mokkáskanál bors, 1-1 mokkáskanál majoránna és kakukkfű,

fél liter olaj a sütéshez.

 

A krumplit meghámozzuk, a cukkinit megmossuk, a végeit levágjuk, mindkét zöldséget a reszelő nagy lyukán (almareszelőn) megreszeljük. Apróra vágjuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a lisztet, a tojást és a fűszereket is.

A masszát összekeverjük, és a forró olajba evőkanállal beleszaggatjuk. (A kanalat is olajba mártom, így könnyebb szaggatni) Ellapítjuk és pirosra sütjük. A cukkini később levet ereszt, akkor pótoljuk 1-1 kanálnyi liszttel, ha szükséges.

Papírtörlőre szedjük.

 

Most a húsgombóc köreteként készült, a mártáshoz 2 deciliter tejfölbe fél evőkanál kaprot kevertem.

Ha marad, a köret így egyszerűen is finom.

 

 

Karfiolrózsák kukoricapelyhes csirkeszeletekkel.

Karfiolrózsák kukoricapelyhes csirkeszeletekkel.

A piacokat ellepi a gyönyörű, hófehér és most legolcsóbb karfiol. A recepteknél a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket is figyelembe veszem, ezért most ez a hétvégi ajánlatom. Önállóan is finom, de a csirkeszeletekkel tökéletes.

karfiolrozsak_csirkemellel_20201105.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

1 nagy fej karfiol, tisztán mérve kb. 1 kg

6 szelet sajt vagy reszelt sajt,

2 evőkanál tejföl.

70 dkg csirkemell filé szeletben,

só, őrölt tarkabors,

3 tojás,

10 dkg liszt (én réteslisztet használok)

csipetnyi szerecsendió,

10-15 dkg összetört kukoricapehely. (legegyszerűbb, ha nagyobb nylonzacskóba téve nyújtófával megtörjük olyan apróra, amilyenre szeretnénk.)

2 + 2 evőkanál olaj a tepsihez. (ha van, olivaolaj, de más is megfelel.)

 

Először a csirkét készítjük el. A csirkemellet vékonyra szeleteljük, borssal fűszerezzük, majd lisztbe, a sóval felvert tojásba, végül az összetört kukoricapehelybe forgatjuk.

A tepsit sütőpapírral kibéleljük, 2 evőkanál olajjal megkenjük, ráhelyezzük a szeleteket.

Előmelegített sütőben, 180 fokon 20 percig sütjük, majd megfordítjuk, a tetejére ismét csöpögtetünk 2 evőkanálnyi olajat és további 15 percig sütjük.

Nagy előnye, hogy kevés zsiradékkal könnyű, finom húsételt kapunk. Ha nem fér bele az egész a tepsibe, teflonserpenyőt is használhatunk, ahhoz is csak pici olaj kell.

A karfiolt nagy rózsákra szedve, lobogó, sós vízben megfőzzük. a főzővízhez tegyünk 2 evőkanál tejet, ettől marad szép fehér a színe és az erős szagot is mérsékli. Próbálják ki a javaslatomat a főzéskor, de arra figyeljenek, hogy a fedő csak félig legyen az edényen, a tejtől a főzővíz ne fusson ki.

A tepsit vajjal, vagy margarinnal kikenjük, belerakjuk a karfiolrózsákat és tetejére kanalazzuk

a hús panírozásából megmaradt tojáshoz adott 3 evőkanál lisztet és 2 evőkanál tejfölt, amit borssal és fél mokkáskanálnyi szerecsendióval ízesítünk.

Tetejére sajtot teszünk, vagy reszelünk és 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig, a sajt képen látható pirulásáig sütjük.

Kiadós, laktató ebéd.

Tipp: először a karfiolt főzzük meg, amíg kihűl, a hús is elkészül.

 

 

Kacsacomb és mell bátor nyúl konyhájából.

Kacsa comb és mell párolt káposztával bátor nyúl konyhájából.

Szüret idején csak így készül nálunk a kacsasült, ami igazán omlós, különleges, ezt ki kell próbálni. Ünnepi asztalra nemcsak mutatós, de a vendégeknek is kedvelt étel.

kacsacomb_es_mell_bator_nyul_konyhajabol20201003.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

személyenként fél kacsamell vagy 1 kacsacomb (most pecsenyekacsából 5 combot és 2 mellfilét vettem)

1 kg szőlő (fehér-fekete vegyesen) szüretkor fél liter must,

só, bors, majoránna.

 

1,5 kg kifliburgonya,

 

A párolt káposztához:

60 dkg lilakáposzta, só, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál cukor, 1 mokkáskanál őrölt kömény, 1 deciliter vörösbor, 2 alma reszelve, 1 evőkanál finom lekvár (ribizli, szilva, eper.)

 

A kacsa bőrét késsel bekockázom, a csontnál mindkét oldalon bemetszem, hogy a fűszereket jól bele tudjam dörzsölni. A szőlőt kézzel összenyomom, és a kacsadarabokra rakom, a levét ráöntöm. A tálat folpackkal letakarom és hűtőbe teszem. Egy éjszakát hagyom állni, ha kevesebb a szőlő, egyszer közben átforgatom, hogy mindenhol jól átjárja a szőlő íze a húst.

Sütés előtt a szőlő héját és a magokat leszedem a húsról, alaposan kinyomkodom.

Bőrével lefelé nagy gáztepsibe rendezem a melleket, combokat. A mustot aláöntöm, és alufóliával lefedve sütöm a húst legalább másfél órát. Kétszer átfordítom közben. Nem kell hozzá semmilyen folyadék, mert a kacsából kisül a zsírja.

A fóliát levéve, a kacsából kisült zsírt leszedjük, (fiatal kacsánál ez nagyon kevés) a szaftjával locsolva pirosra sütjük a tetejét. (még fél óra kb.) A kacsa bőre szép piros, a hús omlós lesz.

 

Köreteként a kifliburgonyát héjában megfőzöm, meghámozom és karikára vágva a hús mellé teszem. A kimaradt krumplit egy közepes tepsibe lerakom és a hús szaftjával meglocsolva a sütő aljára téve sütöm. Amíg a kacsa bőre pirul, a krumpli is átveszi a finom ízt.

Így kétféle ízű köret lesz és egyszerre készül el.

 

Ősszel és télen párolt piros káposztával, nyáron gyümölccsel kínálom.

A párolt káposzta receptjét blogomon szintén megtalálják.

Minden ősszel rakok el szemezett szőlőt a fagyasztóba, így bármikor elkészíthetem ezt a különleges ételt.

 

Csirkeleves indiai módra bátor nyúl konyhájából.

Csirkeleves indiai módra bátor nyúl konyhájából.

Új ízt hoz a vendégeknek ez a finom és könnyű leves, nagyon kedvelik. Kezdő háziasszonyok is sikert aratnak majd, mert egyszerűen elkészíthető.

csirkeleves_indiai_modra_20200906.JPG

Hozzávalók 4-5 főre:

50 dkg csirkemell filé,

25-30 dkg zsenge cukkini,

1 közepes fej vöröshagyma vagy lilahagyma,

3 gerezd fokhagyma,

1 kis doboz paradicsompüré,

1 teáskanál dijoni mustár (nem magos)

só, bors,

2 teáskanál Bombay massala fűszerkeverék vagy

(őrölt gyömbér, kömény, curry, fahéj, koriander)

2 evőkanál olívaolaj.

 

A csirkemell filét apró kockákra vágjuk, az olajon fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, 5 percig pároljuk, majd a zúzott fokhagymát is rátesszük. Sóval, borssal, a fűszerekkel ízesitjük, hozzáadjuk a paradicsompürét és a mustárt. Felöntjük 1,5 liter vízzel, vagy leveskockából készített alaplével. Alacsony lángon legalább fél óráig főzzük, míg a hús majdnem megpuhul.

 

A cukkinit megmossuk, két végét levágjuk, majd héjastól apró kockákra szeleteljük.

Hozzáadjuk a leveshez és még kb. 20 percig főzzük.

Érdemes egy tasak indiai fűszerkeveréket megvásárolni, mert minden olyan ételhez használhatjuk, ahol gyömbér, curry, fahéj, koriander kell.

 

Aki szereti, 2 dl főzőtejszínt tehet bele, a tejszínt kis tálban elkeverjük 3-4 merőkanál levessel (egyneműsítjük), aztán 3 percig alacsony lángon együtt főzzük, de nem forraljuk.

Különleges, könnyen elkészíthető leves.

 

Vendégváró fűszeres karaj torta módra bátor nyúl konyhájából.

Vendégváró fűszeres karaj torta módra

Fiaim kedvence a fűszeres karaj. Most épp külföldről jöttek, nem tudtam, mikor érkeznek, ezért találtam ki ezt a formát. Egyébként akár melegen, akár hidegen remek étel. Nagy örömmel fogyasztották. Csirkemellből is próbálják ki.

vendegvaro_fuszeres_karaj_bator_nyul_konyhajabol_20200726.JPG

Hozzávalók 4-5 személy részére:

14 szelet rövidkaraj csont nélkül vagy szűzérme,

Só, őrölt bors,

4-5 gerezd fokhagyma,

20 dkg liszt,

1 kávéskanál pirospaprika,

3 tojás,

fél liter olaj a sütéshez.

 

A körethez:

1,8 – 2 kg krumpli,

vaj, só, bors és csipet szerecsendió.

 

A karajszeletek szélét 2-3 helyen bevagdosom, kiklopfolom, majd sózom, borsozom.

Egyik oldalukat a fokhagymaprésen átnyomott fokhagymával megkenem, folpackot teszek rá és kb. fél órát állni hagyom.

A lisztbe belekeverem a pirospaprikát. Az olajat serpenyőben felforrósítom.

A karajszeleteket paprikás lisztbe, felvert tojásba majd ismét paprikás lisztbe mártom és beleteszem a forró olajba. Fedő alatt sütöm 5 percig, majd megfordítom a húst és mérsékelem a tüzet egy kicsit, mert a paprika könnyen megégne. Mindkét oldalt kétszer fordítom meg, hogy szépen süljön. Papírtörlő segítségével leitattam róla a fölösleges olajat. Egy jénai tálba szedem ki a húst, aztán befedem, így meleg marad, míg minden szelet kisül.

Először a krumplipürét készítettem el. A burgonyát meghámoztam, aprítottam és sós vízben puhára főztem. Leszűrtem, utána vajjal, borssal és szerecsendióval áttörtem.

Ezt követően
kétharmadát egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítottam. Addig hagytam hűlni, amíg a húst elkészítettem.
A tortaformában lévő krumplipüréről lepattintottam a peremet.
Tálra tettem az alapot és körberaktam a hússzeletekkel.
Megdíszítettem, kizárólag ehető díszítést, uborkát, paradicsomot, lilahagymát használtam.

A megmaradt krumplit a frissen sült szeletekkel fogyasztottuk, a tortát a később érkezők kapták.

A megmaradt uborkából salátát készítettem.

 

Palacsinta nyári ízekkel, aki nem csak édesen szereti. Bátor nyúl receptje.

Palacsinta, nyári ízekkel, mert van, aki nem csak édesen szereti (bátor nyúl recept).

A palacsintát sokféle módon készíthetjük, most egy sós változat receptjét osztom meg a kedves Olvasókkal. Laktató fogás egy könnyű leves után.

Ebből a palacsintaadagból jutott az édeset szeretőknek is, bármilyen lekvárral.

palacsinta_nyari_izekkel_20200716.JPG

Hozzávalók: 4 adag

A szokásos módon palacsintatésztát keverünk:

25 dkg finomliszt,

2,5 dl tej,

2,5 dl szódavíz,

2 tojás,

fél dl olaj,

1 mokkáskanál só,

1 mokkáskanál cukor.

 

A sós palacsintához:

2 vastagabb palacsinta,

10 dkg kolozsvári szalonna, vagy bacon,

2 paprika,

1 fej vöröshagyma,

kevés zsír.

 

Elkészítés:

A tojást keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tej felét, habosra keverjük, és apránként tesszük hozzá a lisztet, a többi tejet, a szódavizet, a sót, cukrot és az olajat. Jól kidolgozzuk és állni hagyjuk. Minél tovább áll, annál könnyebb lesz a tészta. Kis tálkába fél dl olajat öntünk, hogyha szükséges a serpenyőt még megkenjük a sütés előtt.

(Két serpenyőben sütöm, így hamarabb elkészülök vele.)

A sós részhez vastagabb palacsintát sütünk, egyenként 2-2 merőkanál tésztából.

A zsíron a szeletelt szalonnát átpirítjuk, erre kerül a félbevágott és szeletelt hagyma, végül a paprika. Az egészet összepároljuk, végül a palacsintákra rakjuk.

Laktató, finom egytálételt kapunk.

A megmaradt tésztát vékonyabbra sütjük, ezt tölthetjük bármilyen töltelékkel ízlés szerint.

 

 

Ribizlis sütemény őzgerinc formában.

Ribizlis sütemény őzgerinc formában.

Nagyon kellemes ízű sütemény azoknak, akik a kevésbé édes tésztákat kedvelik. Más gyümölccsel is elkészíthetik, így most egy praktikus alapreceptet ajánlok. Öröm ilyen szép, saját gyümölccsel sütni.

ribizlis_suti.JPG

ribizli_20200706.JPG

Hozzávalók:

3 egész tojás,

2 evőkanál cukor,

14 evőkanál süteményliszt,

csipet só,

1 csomag sütőpor,

1 csomag vanillin cukor,

másfél deciliter hideg tej,

 

20 dkg ribizliszem,

5 dkg darált dió, vagy 2 evőkanál zsemlemorzsa,

2 evőkanál cukor.

 

A tojásokat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a sót, a sütőporral elkevert lisztet, vanillincukrot, végül a tejet és alaposan összedolgozom.

Az őzgerincformába sütőpapírt teszek és a tészta felét beleöntöm.

180 fokos sütőben 10 percig sütöm, akkor teszem rá a ribizliszemeket, arra a cukorral kevert diót és a tetejére a tészta másik felét.

További 20-25 percig sütöm, amíg a tészta teteje szép piros lesz.

A megsült tésztát a formából rácsra teszem, a sütőpapírt eltávolítva hagyom kihűlni.

A tetejét porcukorral megszórva tálalom.

 

Nyáron mindig teszek el pár doboz ribizlit, szeletelt őszi vagy sárgabarackot, magozott cseresznyét, magozott meggyet a fagyasztóba, így bármikor készülhet ez a sütemény. Előnye, ha marad belőle, akár készen is fagyasztható.

 

Csirkedarabok könnyü, finom bundában, brokkolival és petrezselymes újburgonyával.

Csirkedarabok könnyű, finom bundában, brokkolival és petrezselymes újburgonyával.

Az étel könnyedségét azzal érjük el, hogy a húst fűszeres aludttejben pácoljuk legalább pár órán át, de legjobb egy éjszakára hűtőbe rakni. Az alapötletet Gordon Ramsay müsorában láttam, köszönet érte, mert remek ebéd lett. Pulykamell is készülhet így.

csirkedarabok_finom_bundaban_petrezselymes_ujburgonyaval_20200531.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

Csirke comb és melldarabok, (1 kg),

fél liter aludttej,

1-1 teáskanál bors, 1-1 teáskanál só, csipetnyi szerecsendió, mokkáskanálnyi pirosparika,

25 dkg liszt a hús forgatásához,

olaj a sütéshez.

A körethez:

1 kg új burgonya (kisebb szemek),

petrezselyemzöld, só,

30 dkg brokkolirózsa,

3 evőkanál olaj.

Elkészítése:

A csirkecombokat és a mellet feldaraboljuk. Ha egész csirkét vettünk, az aprólékot levesnek használjuk. A húst sózzuk, borsozzuk, majd az aludttejben egy éjszakán át pácoljuk. Az aludttejben pácolás teszi omlóssá a húst.

Sütés előtt a lisztet sóval, borssal, pirospaprikával összekeverjük, csipetnyi szerecsendiót is adunk hozzá. A csirkecombokat és melldarabokat az aludttejből kivéve a lisztben alaposan átforgatjuk, jól megszórjuk, hogy a húst mindenütt elfedje.

Forró olajban kezdjük a sütést, majd a lángot mérsékeljük. Egyik oldalát fedő alatt sütjük, többször forgatjuk. Arra figyeljünk, hogy az olaj ellepje a húsokat! A megmaradt lisztbe és mártásba rakjunk a brokkoliból, azt utoljára sütjük ki, így kétféle köretünk lesz.

Papírtörlőre szedjük, hogy semmi olaj ne maradjon rajta. Frissen különlegesen finom, de hidegen is fogyaszthatjuk.

A körete petrezselymes újburgonya, amit tisztítás után sütőpapírral bélelt és olajjal megkent tepsibe raktam. Megsóztam, csipet pirospaprikával megszórtam, átkevertem, majd előmelegített sütőben egy órát sütöttem. Közben egyszer megforgattam a darabokat, végül megszórtam a petrezselyem zölddel.

 

Krumplis tészta pirítva és nagy szeretettel.

Krumplis tészta, mert ezt is mindenki másképp készíti. Lehet egy mondat, amitől legközelebb megpróbáljuk és Rá gondolunk nagy szeretettel.

Drága Nővérkém azt mondta, Ő egy kicsit a sütőben átsüti. Ma így készítettem.

Ahány ház, annyi szokás szerint készül ez az étel.

krumplis_teszta_20200506.JPG

Ahogy én készítem, úgy egy nagyon finom, szaftos alapot kapunk, ami a kifőzött tésztánkat körbevonja.

Hozzávalók / 5 adag

2 közepes vöröshagyma,

50 ml zsír vagy olaj (ízlés szerint

700 g burgonya,

ízlés szerint ,

bors ízlés szerint (őrölt)

fűszerpaprika ízlés szerint,

kápia paprika negyed, vagy kaliforniai,

1 pörköltszaft kocka ( sürübbé teszi a krumplit)

200 ml víz

500 g tészta (fodros kocka)

 

Nagyobb edényben fölteszünk vizet forrni, és kifőzzük a kocka tésztát a csomagoláson megjelöltek szerint.

A vöröshagymát kockára fölvágjuk, majd egy serpenyőbe étolajat öntünk, és elkezdjük sütni a hagymát. Én fele zsírt és olajat öntök, így könnyebb lesz az étel. A paprikát apróra kockázzuk, ezzel ízt és színt is adunk hozzá. Sózzuk, piros paprikával megszórjuk, majd a hideg vízzel felöntjük és pár percig hagyjuk forrni.

Közben meghámozzuk a burgonyát, és nagyon apró kockára fölvágjuk, és hozzáadjuk a már majdnem párolt hagymához.

Amikor megpuhult, összekeverjük a tésztával, szaftos finom lesz így az étel.

Aztán, ha szeretnénk, betesszük a sütőbe pirulni egy fél órát, hát, úgy valami különleges.

Rozmaringos tepsis burgonya, különleges finom köret.

Rozmaringos, tepsis krumpli, különleges finom.

A sült krumplit szeretők biztosan kipróbálják majd ezt a kitűnő receptet, amit montenegrói tepsis krumpliként említettek. A lényeg, hogy különlegesen finom és egyszerűen elkészíthető köretről van szó, ami még önmagában is remek étel.

 

tepsis_burgonya_20200418.JPG

 csirkemell_rozmaringos_tepsis_burgonyaval_20200418_1.JPG

Hozzávalók: 5 adag

1,2 kg burgonya, (hámozva kb. 1 kg)

2 evőkanál kukoricadara,

1 teáskanál szezámmag,

1 teáskanál pirospaprika (őrölt),

4 gerezd fokhagyma,

rozmaring ág, levél, (vagy 1 teáskanál szárított),

só, vagy ételízesítő ízlés szerint (vagy 1 teáskanál),

4 evőkanál olaj.

 

Meghámozzuk a krumplit és egyforma darabokra, hasábokra szeljük.

A nagy gáztepsit kibéleljük sütőpapírral, 2 evőkanál olajjal kikenjük.

Egy tálban a krumplit jól összekeverjük a kukoricadarával, szezámmaggal, pirospaprikával, rozmaringgal, ételízesítővel, tepsibe tesszük, majd 4 evőkanál olajjal meglocsoljuk, mellétesszük a 4 gerezd fokhagymát.

Előmelegített sütőben, 200 fokon sütjük, amíg nem kap aranybarna színt (kb. 50 perc).

Fél óra után lapáttal forgassuk meg a krumplit, így szép egyenletesen sül.

A kukoricadara ropogós bundát képez, a rozmaring és a fokhagyma gyönyörű illatot enged, és egyszerűen nem lehet abbahagyni az evést. A sült fokhagyma is isteni volt.

Most rántott csirkemellhez tálaltam, natúr húsok mellé köretként, de önállóan zöldsalátával és tejföllel is tálalhatjuk.

 

 

 

Csirkemell serranói sonkával göngyölve.

Csirkemell serranoi sonkával göngyölve.

Igazi ünnepi ebéd, azért emeltem ki a serranói sonkát, mert ezzel lesz különlegesen finom. Vendégvárásra is ajánlom, mivel hidegtálra is kiválóan alkalmas és egyszerűen elkészíthető.

csirkemell_serranoi_sonkaval_20200412.JPG

Hozzávalók 4 személyre:

4 csirkemellfilé (1 kg),

4 szelet serranói sonka (esetleg helyettesíthető pápai sonkával),

1 csomag szeletelt gouda sajt,

12 szelet bacon,

só, tarka bors,

egy dl víz a sütőtál aljára.

 

A csirkemell filéket szétnyitjuk, folpack alatt kiklopfoljuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. A mellek alsó, háromszög alakú részét vágjuk le, így kapunk szép szeleteket.

A szeletre a sonkát, sajtot rátesszük, összegöngyöljük. A bacon csikokkal körbetekerjük.

A szeletek nagyságától függően legalább 3 csík baconra lesz szükség.

Hústűvel megtűzzük és a kikent sütőtálba vagy tepsibe lerakjuk. Egy dl vízet öntsünk alá.

Alufóliával letakarva, 200 fokra előmelegített sütőben egy órát pároljuk.

Majd a fóliát levéve a szalonna pirulásáig sütjük, ami sütőtől függően 20-30 perc, de időnként a sütéskor keletkezett szaftjával locsoljuk meg.

A szeleteléssel várjunk legalább 10 percet, de ha teljesen kihűtjük, akkor szeletelhető a legszebben.

 

Különleges, finom ebéd. Érdemes elkészíteni, ha kedveskedni akarunk szeretteinknek.

 

Tipp: érdemes nagyobb egész csontos csirkemelleket vásárolni és magunk vágjuk le a felső, nagyobb filéket, a csonton maradó kisebb részre tölteléket készítünk és máris kétféle ételt varázsolunk az asztalra.

 

Sertésszűz szezámmagos bundában medvehagymás tojássalátával.

Sertésszűz szezámmagos bundában, jázminrizzsel és tavaszi, medvehagymás tojássalátával.

A szűzpecsenye a sertés legfinomabb része, sok változatban elkészíthető. Most szezámmagos bundában sütöttem, köretként a jázminrizs remek, de a tavaszi tojássaláta kiemeli az egész étel finomságát.

serteszuz_szezammagos_bundaban_jazminrizzsel_es_tojassalataval.JPG

Hozzávalók: 3 személyre

40-50 dkg sertés szűzpecsenye,

só,

tarkabors, (íze karakteresebb, mint a feketeborsé),

3 evőkanál zsemlemorzsa,

3 evőkanál szezámmag,

olaj a sütéshez.

 

A szűzpecsenyéről a hártyákat eltávolítjuk, ferdén felszeleteljük, sózzuk, tarkaborssal megszórjuk.

A zsemlemorzsát a szezámmaggal összekeverjük, a szeleteket beleforgatjuk, majd a forró olajon minden oldalról szép pirosra sütjük.

(Húscsipesszel forgassuk, hogy ne sértsük meg a húst.)

A megpirult húst kivesszük egy papírtörlővel bélelt tálba, így pihentetjük.

 

A recept elkészíthető karajból és combszeletből is, de akkor több sütési idővel számoljunk.

 

Jázmin rizst készítettem köretként, és tavaszi tojássalátát is adtam mellé.

 

Nagyon vártam már, hogy a friss medvehagyma kapható legyen a boltokban.

Azonnal el is készítettem ezt a remek salátát.

 

Tavaszi medvehagymás tojássaláta: 3 személyre

4 tojás keményre főzve,

5 szál medvehagyma apróra vágva,

3 evőkanál tejföl,

3 evőkanál majonéz,

1 alma, hámozva, reszelve,

citromlé,

csipet bors.

 

A tojásokat hideg vízben feltesszük főni, a vízbe mindig tegyünk 1 teáskanál sót, 10 perc főzés után hideg vízzel öblítsük le. Hámozás után felszeleteljük, 3 tojást felaprítunk, 1 tojást félreteszünk díszítésnek.

A medvehagymát apróra vágjuk, a többi hozzávalóval együtt a tojáshoz keverjük.

Nagyon finom tavaszi salátát kapunk, mert a medvehagyma különleges ízt ad.

Mindig teszek el megmosva, apróra vágva a fagyasztóba, így bármikor elővehető.

 

 

 

süti beállítások módosítása